
A költőgéniusz útja a verseken át
Rendhagyó módon nem csak az előadó állt színpadra Ménfőcsanakon a Bezerédj-kastély Művelődési Házban a Magyar Költészet Napjának előestéjén. Bende Ildikó színművész közös verselésre hívta a városrész nyugdíjasklubjának tagjait, akik örömmel idézték fel József Attila életútját a költészetén keresztül.
Népszerű az a nyugdíjasklubbal párhuzamosan működő sorozat, amelyet azért hívtak életre, hogy színesítsék a városrész mindennapjait a hasznos és üdítő programokkal. A tematikus estekre nemcsak a szépkorúakat várják: a kapu nyitva áll minden, a kultúrára fogékony érdeklődő előtt. Míg nagyjából egy hónapja dr. Lanczendorfer Zsuzsanna tartott előadást a farsangi vidámságokról, a mostani téma ennél aktuálisabb nem is lehetett volna: a Magyar Költészet napja előtt tisztelegtek.

Bende Ildikó, a Győri Nemzeti Színház színésze a világot jelentő deszkák helyett egy jóval kisebb színpadon, intimebb közegben tartott előadást József Attiláról. A művésznőt számtalan szép emlék fűzi a városrészhez és az itt lakók is jól ismerik, szeretik őt, ahogyan Nagy Emilné Marika, a nyugdíjasklub vezetője is. Az ő fejéből, egy színházlátogatás során pattant ki a meghívás ötlete, miután látta Bende Ildikót a Hárman a padon című darabban Maszlay István és Rupnik Károly oldalán.
„Ha az embernek valami baja van, biztos, hogy az egyik versében megtalálja saját magát is. Minden művészetnek az a lényege, hogy amit látunk, hallunk, abban magunkat is megtaláljuk. Az örömet és a bánatot és a szenvedést is.” – szólt Bende Ildikó, akihez a nyugdíjasklub öt hölgytagja csatlakozott.
Az estet – bár csak a dátum emlékeztet a legszebb évszakra – a Tavasz van! Gyönyörű! című költeménnyel kezdték, majd Bende Ildikó narrációjával sorra vették József Attila életének állomásait. Az életrajzot a költő műveivel szedték csokorba és nyújtották át a közönségnek.

Az előadás hamar interaktívvá vált: az Aki szegény, az a legszegényebb című vers (amelynek mindenki által ismert sora „a mosónők korán halnak”) után már kórusban hangzott el a Mama.
Nem maradhatott ki a felsorolásból az Altató sem, ehhez kapcsolódóan Bende Ildikó felfedte a mű ihletőjének kilétét is, aki nem más, mint Gellér Balázs, aki – ha vadakat terelő juhász nem is, de – katona lett, majd Torontoba disszidált és ott alapított családot. A története megkapó, hiszen, mielőtt örökre lehunyta a szemét, hazalátogatott Magyarországra és volt alkalma elköszönni szeretett szülőföldjétől.
Az életrajz folytatásában a költőt a felnőttkorába kísérték, láttuk az „egyetem fura ura” elé citált költőt, aki Tiszta szívvel állt a feljebbvaló elé. Számos csodás költeményt vettek sorra, mire eljutottak József Attila tragikus haláláig, amíg úgy alkotott, hogy nagyszerű költeményeivel, eredetiségével és örök igazságaival örökre bevéste magát a magyar irodalomtörténetbe.
