Idén országunkban már több mint ötezer lakástűzhöz vonultak a tűzoltók. Győr-Moson-Sopron megyében 2020-ban 244, 2021-ben 290, idén szeptember 20-ig már 197 lakásban keletkezett tűz.
Megyénkben az idei tűzesetek során sajnos négyen életüket vesztették. Pedig sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük az otthonunkban keletkező tüzeket, a tragédiát.
Az alábbiakra mindenképp érdemes figyelni:
A fűtőeszközöket évente egyszer – legalább a fűtési szezon előtt át kell nézetni szakemberrel. A tüzelőanyagot, begyújtáshoz használt papírt távolabb tegyük a kályhától. A kipattanó szikrák miatt tegyünk fém parázsfelfogót a kályha ajtaja elé.
Hívjuk a kéményseprőt! A szolgáltatás ingyenes, de nekünk kell időpontot egyeztetni a kéményseprőkkel. https://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/
Ne hagyjunk őrizetlenül gyertyát, mécsest, égő cigarettát, hiszen ezek tüzet okozhatnak. A konyhában készülő ételt se hagyjuk felügyelet nélkül, hiszen gyakoriak a konyhatüzek.
Az elavult, korszerűtlen elektromos hálózat is lehet a tüzek okozója, vizsgáltassuk át szakemberrel.
Ne halmozzunk fel felesleges dolgokat, szemetet a lakásban, hiszen ezen gyorsan terjednek a lángok.
Vegyünk füstérzékelőt, hiszen gondosságunk ellenére is keletkezhet tűz, de az eszköz időben figyelmeztet a veszélyre!
A lakástüzek legfőbb kiváltó okai között még mindig a nyílt láng, illetve a tüzelőberendezések helytelen használata, az elektromos meghibásodás és a dohányzás áll. A lakástüzek 99 százaléka emberi gondatlanságra vezethető vissza. Nagy részük reggel hat és este tizenegy óra között keletkezik, amikor aktívak vagyunk.
Forrás: Katasztrófavédelem