A költészet napja alkalmából a Kisfaludy Károly Könyvtár vendége volt Iancu Laura József Attila-díjas költő, író, néprajzkutató. A végtelenül szerény, törékeny nő, feleség és kétgyermekes édesanya. A csángóföldi kicsiny faluból először egy csíkszeredai iskolába került, ahol már magyarul tanulhatott. Érettségi után Budapesten, Szegeden és Pécsett járt egyetemre, öt diplomát szerzett. A verseken kívül drámája, kisregényei, esszéi jelentek meg, valamint jelentős a tudományos munkássága is.

Író, költő, néprajzkutató – ebben a sorrendben?

Néprajzkutató vagyok. Ez a polgári foglalkozásom, ezzel keresem a kenyerem. Ha emellett sikerül néha verset írni vagy valami szépirodalmi szöveget megalkotni, akkor azért térden állva adok hálát az Istennek. A versírás ugyan a legfontosabb dolog, de számomra nem mesterség és nem munka. Nem azért írok, hogy kenyeret keressek vele. Egyébként is legfeljebb múlt időben mondhatnám magamat költőnek, hiszen nincs rá garancia, hogy holnap is lesz vers.

Mit jelent az Ön számára a vers és a költészet? Miben áll a vonzereje?

Szerintem az ember viszonya a vershez attól függ, hogy milyen élet- és lelkiállapotban van. Nem mindig szerettem a verseket. S hogy miért szeretem most, 45 évesen? A vers és a költészet nekem egyfajta teológia. Az emberi létezés rejtelmeinek megismeréséhez, az emberben zajló furcsa jelenségek megértéséhez, átéléséhez sokkal közelebb visz, többet segít, mint bármi egyéb, legyen az pszichológia, tudomány vagy akár a vallás. A lét titokzatosságához a legközelebb a költészet visz. Sőt, azzal, hogy nem definiálja, nem zárja kategóriákba, hanem meghagyja a maga rejtettségében, megfoghatatlanságában, azzal mintegy önmagában hordozza is a lét titokzatosságát. Az én értelmezésemben a lét és az Isten között nincsen különbség, amikor az egyikről beszélek, a másikra is gondolok és fordítva.

Kik a legkedvesebb költői?

A legkedvesebb Csoóri Sándor és Pilinszky János, és még sokan, hiszen mindenki mást ért meg abból a titokból, amit próbálunk vallatni. Mindenkitől tanulok valamit, de jó néhány éve Csoóri bűvkörében létezem, előtte pedig Pilinszkyben „éltem”. Állandón olvastam. Mindkettőjüknek kiemelkedő a prózája is és a lírája is. Ha egyetemen tanítanék, Csoóri esszéiből tanítanám meg a leendő értelmiségnek azt, hogyan kell szépen beszélni és igazul szólni, gondolkodni, hogyan kell és lehet egyszerre világpolgárnak és magyarnak lenni.

A kisfiai szeretik a verseket?

A gyerekek életében az első helyen a foci van. A vers vendég a háznál nálunk, mert általában jeles napok, ünnepek alkalmából kerül elő a családban. Amikor a fiaim verset tanulnak az iskolában, akkor beszélünk a versekről, és hála Istennek szeretik is, nem nyűg nekik a memoriter megtanulása. Arra is fel szoktak figyelni, ha valaki hétköznapi dolgokról szépen beszél, szép szófordulatokat használ. És érdekes, ilyenkor nem azt mondják, hogy: jé, az az ember milyen szépen beszélt, hanem azt, hogy: milyen szép a magyar nyelv! A gyerekek érzik, hogy a nyelv nem hangok egymásutánja, hanem élet és halál is.