A nemzet kiválóságai – a Highlights of Hungary jelöltjei a győri MCC-ben

Győr+ Fotó: Marcali Gábor
2024.10.24. 10:14

A Highlights of Hungary kiválasztottjai olyan emberek, akik nem csupán a maguk, hanem hazájuk és közösségeik javára is kamatoztatják tehetségüket és befektetett munkájukat. Különféle karrierútjaikról és munkáikról beszélgettek a Highlights Klub keretében a győri MCC-ben október 16-án. Három különböző ember három különböző területről érkezett, mégis egy közös bennük: szívvel-lélekkel űzik hívatásukat.

Csehi Marianna, a szervezet ügyvezetője a beszélgetés elején elmondta, hogy a Highlights of Hungary díj a kiváló magyar teljesítmények társadalmi elismerése, melyet 2013-ban azzal a céllal hoztak létre, hogy megkeressék a mindennapi életben azokat az embereket, akik tevékenyégére, eredményeire és teljesítményére büszkék lehetünk. Az idei évben 632 ajánlást kapott a szervezet, melyből a nagykövetek: Almássy Kitti, Borbás Marcsi, Gyurta Dániel, T. Danny és Lackfi János kiválasztották a legjobb 25-öt.

Gyurta Dániel többszörös világ-, Európa- és olimpiai bajnok mellúszó, akit az idei évben Highlights nagykövetnek választottak, elmondta, ugyan hallott már erről a kezdeményezésről, de igazából csak most szembesül azzal, milyen fantasztikus ötlet is a Highlights of Hungary, hiszen sok olyan hazai kiválóságot ismerhet meg így a széles közönség, akik a mindennapok forgatagában talán nem kerülnének a nyilvánosság elé.

Kő Boldizsár, a Meseterek megálmodója elmondta, hogy alapvégzettségét tekintve képzőművész és a Meseterek ötletét tulajdonképpen saját gyermekei inspirálták. A kisgyermekek ugyanis gyorsan megunják a játszótereket, mert ugyanazokkal a játékokkal találkoznak mindenhol, amik egy idő után nem jelentenek kihívást, nem hoznak új élményeket. Ő ezért próbálta újragondolni a játszótér fogalmát, és fából készült, élénk színű játszóterein megelevenedik a magyar történelem, népmese- és mondavilág, a történetek megélésén keresztül pedig nemcsak a játszó gyermekek, hanem a kísérő szülők is közelebb kerülnek egymáshoz.

Dr. Agócs Róbert, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika szakorvosjelöltje a Semmelweis HELP ingyenes gyermekmentő magyar applikáció fejlesztésében vesz részt. A szakember elmondta, hogy a Semmelweis HELP egy innovatív tünetellenőrző alkalmazás, amelyet a Semmelweis Egyetem orvosai fejlesztettek ki, hogy segítséget nyújtsanak a szülőknek a gyors és megalapozott döntések meghozatalában gyermekük egészségével kapcsolatban. Az innovatív magyar alkalmazást egy év alatt több mint 168 ezer felhasználó töltötte le, nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is, például Kínából.

A beszélgetés végén a Highlights of Hungary munkatársai bemutatták az idei év további jelöltjeit és alkotásait, valamint felhívták a közönség figyelmét a szavazás fontosságára is. 

Az MCC győri központja hétről hétre kínál izgalmas szakmai programokat az érdeklődők számára. A következő előadás 2024. október 25-én 17:30-kor lesz Stílus és diplomácia – Stílusosság a mindennapokban és a politika világában címmel, amely során Schiffer Miklós divat- és stílustanácsadó, divatszakértő, író, üzletemberrel beszélgetnek.

Forrás: MCC

A Győr+ Média korábban televíziós összefoglalót készített az eseményről, melyet itt lehet megtekinteni:

Kapcsolódó témák: #előadás | #Győr | #MCC Győri Képzési Központ |