Isten egész életemben a tenyerén hordott – vallotta be a Győrben élő, a Svéd Királyi Operaház és a milánói Scala nyugalmazott brácsaművésze, a műgyűjtő Bácsi Magdolna. A kilencvenhez közeli hölgy szívesen mesél kalandos életéről, muzsikus múltjáról és gyűjtő szenvedélyéről, a kellemes és kellemetlen sztoriktól sem kímélve a hallgatóságát.

A Magyar Ispitában, a Kelet fehér arany című kiállításon vagyunk, amelyet Bácsi Magda gyűjteményéből rendezett a múzeum. A tárlaton több mint kétezer év művészetébe nyerhetünk betekintést a kínai porcelánoktól, az elefántcsont faragványokon át a Zsolnay-gyár reprezentatív termékéig.

A feltűnő, magas, vékony hölgy alig várja, hogy elkezdődjön a beszélgetés, hiszen rengeteg mondanivalója van. Pedig mint meséli, megszületni sem akart igazán, az orvos erőszakkal segítette a világra, és először azt hitték róla, halva született, aztán megszólaltak a harangok és kiderült, mégis él, csoda történt. „Én egész életemben nem akartam semmit, nem akartam műfordító lenni, nem akartam hegedülni és gyűjtő sem szerettem volna lenni, minden csak úgy jött” – folytatta történetét Magda.

Később egy táltostól tudta meg, azért alakulhatott így az élete, mert meghatározó az, hogy ki milyen „csomagot” vesz fel születésekor. A csomagban az van, ami őt érdekli, amivel szeretne foglalkozni életében. Kiderült, ha valaki nem akkor születik meg, mint amikorra vállalta a Földre való lejövését, akkor nem a saját csomagját veszi fel, hanem azt, amit talál. A táltos szerint így lehetett ez Magdával is, de azzal vigasztalta, hogy ezek az emberek nagyon sokoldalúak, sok mindenhez értenek.

Magda Pápán nevelkedett, ahol az édesapja pap volt, ő pedig a református gimnáziumba járt. Kitűnő tanuló volt, de az érettségije történelemből mégsem úgy sikerült, ahogy szerette volna. Történt ugyanis, hogy a vizsgáztató állami alkalmazott a koreai háborúról kérdezte, amire azt válaszolta, hogy az az amerikai és szovjet érdekek ütközése miatt zajlik. Édesapja azt szerette volna, ha hegedül, ő pedig nem akart. Budapestre került egyetemre orosz szakra, pedig ő angolt szeretett volna tanulni. Marxizmus–leninizmus tárgyból megbuktatta a tanár, csak azért, mert egyházi iskolában végzett. Az egyetem rektora azonban emberséges volt és másik tanárt rendelt ki számára a pótvizsgára.

A „szépszemű” katonával jól elbeszélgetett, majd megkapta a kitűnőt. Elkezdte az idegen nyelvek főiskoláját, műfordító lett, leginkább a versek átültetésében jeleskedett. Aztán jött ’56 és másképp alakultak a dolgok. Bécsig menekült, ahol a gyűjtőhelyen választhatott, hová szeretne menni. Amerika felé sokan jelentkeztek, aztán látott egy másik asztalt, ahol kevesen álltak, odament, kiderült, Svédország az úti cél. Nem bánta. A zeneakadémián tanult, hegedült, és ment, ahová hívták, majd a Svéd Királyi Operaház tagja lett.

Ő pedig játszott a királyi családnak, a barátaiknak, sztároknak, politikusoknak. Stockholmban az opera közelében volt az árverési terem, ahol szinte napi vendég lett, emiatt gyakran lekéste a próbákat, de a kollégái már ismerték a szokásait, a gyűjtő szenvedélyét. Aztán egy napon, amikor felkelt, nem bírt megmozdulni, teljesen megmerevedett, többféle vizsgálaton is átesett, de nem találtak nála semmit. Egy speciális klinikán kiderült, a fülével van a baj, és azt mondta neki az orvos, ha nem hagyja abba a zenélést, teljesen meg fog süketülni.

Nem tudott belenyugodni, Londonban is kivizsgáltatta magát, ahol árnyaltabban fogalmaztak a betegségével kapcsolatban, játszhat, de csak olyan darabokat, amik nem zavarják a fülét. Férje közben bejelentette, hogy Londonba költöznek. Ott is jól érezte magát, délelőttönként próbákra járt, a hétvégeken kirándultak, kastélyokat, templomokat látogattak. Gyógyulni látszott és újra zenélni kezdett, amikor meglátott egy hirdetést, hogy a milánói Scala hegedűst keres. Jelentkezett és 42 muzsikus közül őt választották ki.

Egy későbbi újabb vizsgálat során azonban ismét kiderült, hogy baj van a fülével. Abba kellett hagynia a munkáját, de ekkor már csak néhány éve volt a nyugdíjig, így több ideje jutott a gyűjtésre is.

Göteborgban volt egy cég, amely a tenger fenekén lévő hajókból felhozott kincseket árulta, itt ismerkedett meg a búvárral is, aki ezeket az értékeket felhozta, s ettől kezdve mindig hívták, ha újabb érdekességek kerültek elő. Egy stockholmi kereskedő céggel szintén baráti kapcsolatot ápolt, tőlük vette gyűjteménye első darabját, egy faragott elefántcsont ecsettartót, ettől kezdve folyamatosan küldték számára a katalógusokat.

Magda 1994-ben költözött haza, vett egy villát, majd egy kis lakást a fővárosban, aztán családi okok miatt a győri belvárosba költözött. Több mint háromszáz műtárgyat ajándékozott az Iparművészeti Múzeumnak, melyek az ötvös-, textil- és legfőként a kerámiagyűjteményt gazdagítják, amelyek egy részéből nagyszabású tárlatot is rendeztek. Magda ma is gyűjt, igaz, már jobban meggondolja, mire adja ki a pénzét, de mint mondja, a szenvedélye örök.

A gyűjtő most azt reméli, hogy tárgyai egyben maradhatnak és egy állandó kiállításon látogathatóvá válhatnak Győrben.

Kurátori tárlatvezetést tart Pápai Emese főmuzeológus a kiállításban augusztus 26-án 17 órától. Augusztus 28-án 17 órától pedig Keleti pacsirta – Zhang Yu énekes és előadóművész koncertje hallható a kiállításhoz kapcsolódva. A tárlat szeptember 26-ig látogatható, hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között.

Hajóroncsok kincseiből látható kiállítás az Ispitában