A Széchenyi István Egyetem minőségi fejlődését igazolja vissza a bővülő képzési kínálat, az egyre növekvő hallgatói létszám és a széles körű kutatási kapcsolatrendszer. Örvendetesen nő a minősített oktatók száma, és biztató a fiatalok fejlődése is” – nyilatkozta dr. Czinege Imre, az intézmény első, 2002–2005 közötti rektora.

A professor emeritust abból az alkalomból kérdeztük, hogy nemrégiben a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata állami kitüntetést vehette át felsőoktatási vezetői és oktatói pályája, kiemelkedő ipari, technológiai kutatási eredményei, valamint a győri Széchenyi István Egyetem akkreditációja érdekében végzett munkája elismeréseként, az intézmény Akadémiai Napján pedig tiszteletbeli doktori címben részesült.

– Nem egészen három hónap múlva ünnepeljük a Széchenyi István Egyetem egyetemmé válásának huszadik évfordulóját. Mi a legemlékezetesebb az ön számára a folyamat mérföldkövei közül?
– Az egyetemmé válásnak négy szakasza volt, az építkezés fázisa 1990-től 2000-ig, az akkreditációs dokumentumok készítése 2000. szeptembertől 2001. márciusig, az akkreditációs fázis zárása 2001. július elején, majd a kormányzati és parlamenti jóváhagyás 2001 decemberében. Én az utolsó három fázis munkálataimban vettem részt, ezeket a folyamatokat irányítottam és segítettem. Mindegyik szakasznak voltak érdekességei. Az akkreditációs dokumentumok kidolgozása közben ismertem meg közvetlenül a kollegáimat, és a közös munka hozott össze bennünket. Ennek később rektorként is nagy hasznát vettem. Az akkreditációs folyamatban a látogatóbizottság elnöke, Michelberger Pál professzor úr és tagjai nagyon konstruktívak voltak, velük együtt sikerült kialakítani az induló egyetemi struktúránkat. Ennek legizgalmasabb, záró fejezete az volt, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság utolsó nyári ülésén hogyan tudja elfogadni a dokumentumot, ugyanis a hagyományos időpontban, 2001. június 28-án a téma előadója éppen egy tudományos konferencián volt. Sikerült elérnem, hogy ezt az ülést a hétéves hagyománytól eltérően egy héttel elhalasztották, s akkor született meg a döntés. Ha a bizottság nem ilyen rugalmas, akkor csak szeptember végén kerülhetett volna sor ügyünk tárgyalására, s így valószínűleg nem válhattunk volna egyetemmé 2002. januártól. A parlamenti munkába a világtörténelem is beleszólt. A 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli merényletek miatt az Országgyűlés napirendje felborult, ezért került a felsőoktatási törvény módosítása csak decemberben napirendre. Végül aztán a zárószavazás nagy sikert hozott az emlékezetes 97,2 százalékos támogató döntéssel. Volt tehát munka és izgalom bőven, nehéz ebből egy mozzanatot kiemelni.

– Önt érte az a megtiszteltetés, hogy a győri egyetem első rektora legyen. Mire a legbüszkébb ebből az időszakból?
– A legfelemelőbb pillanatokat az egyetemavató ünnepség jelentette azt hiszem, mindenki számára. Nagyon örülök ma is, hogy az összes egyetemi rektor elfogadta a meghívásunkat, és ünnepélyesen fogadtak a soraikba. Ilyen esemény a magyar felsőoktatásban csak egy volt, hogy egy főiskolából szerves fejlődéssel és szabályos akkreditációval lett egyetem. Személyesen a megindított egyetemfejlesztésre vagyok legbüszkébb, amely még az Intézményi Fejlesztési Terv megvalósításával kezdődött. Ennek keretében bővült közel kétszeresére a kollégiumi kapacitás, és modernizálódott az egyetemi informatikai hálózat. Ekkor készültek el a tanulmányiépület-bővítés és az új könyvtár tervei és építési engedélye is. A megvalósítás a finanszírozási rendszer változása miatt ugyan kicsit késett, de végül megkaptuk a támogatást, és elkészültek a beruházások. Hasonlóan nagyon örültem, hogy az Áldozat utcai épületet sikerült megvenni, így kapott méltó helyet a jogászképzés.

– Miben hozta a legnagyobb változást az egyetemmé válás?
– Nem is annyira az egyetemi rang, hanem a rang elnyerése érdekében végzett fejlesztések hozták a változást. Öt egyetemi szakkal indultunk, ezeket nagyon gyorsan követte a doktori iskolák megalapítása és új egyetemi szakok létesítése. Az akkor szerzett lendület viszi ma is tovább az intézményt, amelyet az új karok csatlakozása tovább színesített. Ezért inkább nem ugrásszerű változásról, hanem szerves fejlődésről beszélhetünk, amely az egyetemmé válással kezdődött.

– Hogyan látja az egyetem elmúlt két évtizedes fejlődését, jelenlegi pozícióját?
– Az egyetem fejlődése töretlen volt. Az első új épületeket újabbak követték, így ma egy igazán modern kampusszal büszkélkedhetünk. A minőségi fejlődést igazolja vissza a bővülő képzési kínálat, az egyre növekvő hallgatói létszám és a széles körű kutatási kapcsolatrendszer. Örvendetesen nő a minősített oktatók száma, és biztató a fiatalok fejlődése is. Valamikor a rektori működésem kezdetén valaki megkérdezte tőlem, hogy mikor leszünk igazán egyetem. Erre azt feleltem, hogy ha majd az első nálunk végzett fiatal elnyeri a professzori címet – mára ez valósággá vált. Így váltunk országosan elismert, rangos intézménnyé, emellett az is dicséretes, hogy már a nemzetközi egyetemi rangsorokban is szerepel az egyetem neve.

– Kutatási területe a műszaki tudományokhoz kapcsolódik. Ezen a téren mennyi lépett előre az egyetem?
– A Széchenyi István Főiskola színvonalas mérnökképző intézményként indult, és ez adja ma is az egyetem egyik fő profilját. A 2000-es évek elejére ugyanakkor a laboratóriumok műszaki berendezései többségükben elavultak voltak, még a hetvenes évek technikáját képviselték. Hasonlóan korszerűtlen volt a számítástechnikai háttér is. Ezért az első egyetemi években fő feladatnak az eszközök modernizációját tekintettük, és a sikeres pályázatok eredményeként 2010-re rengeteg laboratórium korszerűsödött, emellett újak is jöttek létre. Ezek segítségével emelkedett a kutatások színvonala és a vállalkozásokkal is intenzívebbé váltak a kapcsolatok.

Személyesen nagyon örülök annak, hogy ma is az egyetem közösségéhez tartozom. 2011-ben kaptam meg a professor emeritus címet, azóta csak a számomra kedves dolgokkal foglalkozom: a fiatal oktatók támogatásával, doktoranduszok irányításával, valamint az Anyagtudományi és Technológiai Tanszék életében való részvétellel. Most töltöm az 55. évemet a felsőoktatásban, és eddig nagyon jól éreztem magamat életpályám minden szakaszában, remélem ez így is marad.

Forrás: Széchenyi István Egyetem