„A Rábában mindig a műszaki gondolkodású vezetők voltak a jellemzők. Szerintem ez előny egy olyan cégnél, amelynél a produktum valamilyen vas: vagy olyan, ami saját erőből elhagyja a gyárkaput, mert elindítjuk a motorját, vagy olyan, amit mágnessel mozgatunk egyik pozícióból a másikba” – vallja Torma János, aki a Széchenyi István Egyetem jogelődjén, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán szerezte meg az alapokat ahhoz, hogy 2005-től a Rába Jármű Kft.-t vezesse.

A hatvanas-hetvenes években Győrben és környékén sokan nőttek fel hasonló családi környezetben és indultak el hasonló pályán, mint Torma János. A Rába Jármű Kft. ügyvezető igazgatója a kisalföldi megyeszékhelyhez közeli, közigazgatásilag Győrszemeréhez tartozó Nagyszentpálon élt szüleivel, akik mindketten a Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban dolgoztak. A sok ezer embert foglalkoztató nagyvállalat nagyjából olyan szerepet töltött be annak idején a térség életében, mint ma az Audi, s nem véletlen, hogy vonzotta a fiatalokat.

„Ilyen előzményekkel nem lehetett kérdés, hogy a nyolcadik osztály után a győri gépipari szakközépiskolában – a mai Jedlikben – folytatom. Jó hírű intézmény volt, amely a négy év alatt többek között a rajz- és az anyagismerettel igen jó alapokat adott. Ugyan bennem, miután rengeteget olvastam, felvetődött, hogy magyar–történelem szakos tanárnak tanulok tovább Pécsett, végül azonban győzött a realitás érzék, és a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola járműgyártó szakát választottam, ahol a gépipariban tanultak főleg a második–harmadik évfolyamon jelentettek előnyt” – idézte fel Torma János, aki 1983-ban szerezte meg diplomáját.

Abban az időben még korántsem volt annyira magától értetődő, hogy valaki az érettségi után főiskolára vagy egyetemre megy. Neki szakmunkás szülei adtak ösztönzést, akik szerették volna, ha többre viszi, és fontosnak tartották a taníttatását. A szak, ahová járt, a legnehezebbek egyikének számított Győrben, talán csak a hidászoknak kellett náluk többet verejtékezni – és rajzolni – az oklevélért.

Torma János kollégistaként töltötte három főiskolai évét, noha Nagyszentpál mindössze tíz kilométerre található Győrtől. Abban az időben azonban a buszközlekedés még nem volt olyan jó, mint manapság, a járatok sokkal inkább a hagyományos iskola- és munkakezdési, illetve -befejezési időpontokhoz igazodtak, neki pedig gyakran estig tartottak az órák és a laborfoglalkozások. Szerencsére az ezernéhányszáz hallgatóra három kollégium is jutott, így nem volt nehéz bekerülni.

„A diploma megszerzése után egyenes utam vezetett a Rábába, már csak azért is, mert utolsó évesként már a vállalat ösztöndíjasa voltam. A gyárban új belépőként beillesztési programon vettem részt, s a technológiára kerültem, ahol a kilencvenes évek végéig dolgoztam. Műszaki előkészítést végeztem, amihez a főiskoláról hozott tudás a Rábánál megszerzett tapasztalattal elegendőnek bizonyult – mondta a cégvezető. – Úgy érzem, hogy a KTMF teljesen megfelelt azoknak az igényeknek, amelyeket az akkori ipar támasztott felé. Persze olyan dolgokat is tanultam ott, amelyeket nem tudtam hasznosítani, de szerintem nem elkerülhető és nem is elkerülendő, hogy az oktatás többet adjon annál, mint amit aztán valaki egy adott pozícióban használ. Nem véletlen, hogy az alapokat mindig szélesebbre rakják, mint amilyen a ráépített fal.”

Torma János életében az ezredforduló idején történt nagy változás, amikor maga a Rába is hatalmas átalakuláson ment keresztül. A cég tudatosan kereste a megújulás lehetőségeit, hogy helytálljon a rendszerváltás utáni új gazdasági környezetben. Külső tanácsadók érkeztek a vállalathoz, és olyan hosszú távú projektek kezdődtek, amelyek célja végső soron a rugalmasság, a hatékonyság növelése volt. Ő is jelentkezett egy ilyenre, amelynek során az üzemi folyamatokat tervezték újjá. Műszaki előkészítőként korábban soha nem volt rálátása arra, hogy mi történik a gyárban, amíg egy vevői megkeresésből termék lesz, így viszont megtapasztalta a piacorientált gondolkodást. A feladat teljesítése után termelési teamvezetőként, gyáregységvezetőként, szereldevezetőként dolgozott, majd a Rába Futómű Kft.-nél szinte a teljes termelő területért felelt. Ekkor – 2005-ben – kapta a felkérést, hogy legyen a Rába Jármű Kft. ügyvezető igazgatója. Abban bízva vállalta el, hogy összeszokott csapatba kell beilleszkednie.

Az azóta eltelt csaknem másfél évtizedben hatalmas változáson ment keresztül a kft., amely akkoriban a régi, Győr belvárosának szélén lévő telephelyen működő projektcég volt, amit azért hozott létre a Rába, hogy rajta keresztül teljesítse a Magyar Honvédségtől katonai teherautók gyártására elnyert tendert. Ezenkívül más tevékenységet csak minimálisan végzett. A 15 évre kötött honvédségi keretszerződés azóta lejárt, s egy újabb van érvényben, de most már meghatározóbb a polgári termékek gyártása a Reptéri úti központban, ahová 2006-ban költöztek.

„A legfontosabb piacunk Németország lett. Jó hír, hogy olyan ottani cégek partnerei lettünk, amelyek nagyon jó pozícióban vannak – elsők vagy másodikok – a saját piacukon. Úthengereket, aszfaltozógépeket gyártanak, s a tőlünk rendelt alkatrészek darabszámai illeszkednek a kapacitásunkhoz; nem milliós tételekről van szó, mint a személyautó-iparban, vagy több százezresekről, mint a teherautó-iparban. Emellett három éve kezdtünk szállítani a bécsi RMMW-nek, amely két német vállalat, a Rheinmetall és az MAN katonai teherautókat készítő leányvállalata. Tőlük vesszük a motort és a fülkét a teherautóinkhoz, mi pedig minden olyan szerkezetet, ami vasból készül és hegeszteni, festeni kell – tartókat, kereszttartókat, hűtőkereteket, oldal-aláfutásgátlókat, sárvédőket – gyártunk nekik” – ismertette Torma János. Nem mellesleg a Rába Jármű Kft. foglalkoztatotti létszáma százról háromszázra nőtt, forgalma pedig több mint megtízszereződött az úgynevezett polgári piacokon 2005 óta.

Az ügyvezetőtől végül azt kérdeztük, előnyt jelentett-e, hogy műszaki végzettségűként irányítja a céget. „A Rábában mindig a materiális, műszaki gondolkodású vezetők voltak a jellemzők. Szerintem ez előny egy olyan cégnél, amelynél a produktum valamilyen vas: vagy olyan, ami saját erőből elhagyja a gyárkaput, mert elindítjuk a motorját, vagy olyan, amit mágnessel mozgatunk egyik pozícióból a másikba – fejtette ki. – Ahhoz, hogy valaki ilyen terméket gyártson és adjon el, nagy segítség, ha fogalma van arról, miből, milyen eljárások során készülnek. A műszaki tudás persze önmagában nem elég – hozzá kell tanulni például gazdasági, pénzügyi ismereteket –, de mindenképpen jó alapot jelent.”

Hancz Gábor