![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-10-2.jpg)
Megtartották a Testvérváros–testvérosztály elnevezésű projekt ünnepélyes díjkiosztóját. A legügyesebb diákok oklevelet és tárgyi ajándékokat vehettek át a városházán.
A projekttel a győri önkormányzatnak az volt a célja, hogy a helyi iskolák a testvérvárosok egyikében vegyék fel a kapcsolatot egy ottani intézmény valamelyik osztályával. A kapcsolatfelvétel történhetett bármilyen csatornán és formában (például e-mailben, online konferencia keretében vagy a közösségi médiában). A pályázat lényege az osztályok együttműködése volt, ami által a fiatalok gyümölcsöző kapcsolatokat is tudnak építeni.
,,Köszönöm mindenkinek, aki részt vett ebben a projektben. Büszke vagyok rá, hogy péterfysek és deákosak is vannak a díjazottak között, de persze a többieket is nagy örömmel látjuk vendégül a városházán. Nagyon sokan jelentkeztek erre a pályázatra, ami óriási pozitívum. Rengeteg testvérvárosunk van, érdekes kihívásnak bizonyult, hogy a fiatalok miként tudnak kapcsolatba lépni a külföldi tanulókkal. Mondhatom, remekül megoldották ezt a feladatot. A továbbiakban is számítunk a diákok gondolkodására, nélkülük elképzelhetetlen a jövő” – fogalmazott Szeles Szabolcs alpolgármester.
A projekt a 2022–23-as tanévben is folytatódik. Azok számára, akik legutóbb is részt vettek a megméretésben, az lesz a feladat, hogy tovább építsék a már megkezdett kapcsolataikat. Azoktól, akik először csatlakoznak a projekthez, azt várják a tanárok, hogy hasonlóan sikeresek legyenek, mint a most díjazott diákok.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-10-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-3.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-20-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-1-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-9.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-8.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-19-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-7-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-21-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-2-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-18-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-5-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-4-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-17-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-6-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-11-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-13-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/plusz-Testvervaros-testverosztaly-projekt-ojp-12.jpg)
Galéria: O. Jakócs Péter
Tv-s szerkesztő: Ficsór Dávid