KarantÉN címmel új sorozatot indítottunk: ismert és inspiráló, városunkhoz kötődő embereket kértünk meg, írjanak olvasónknak. A napló jellegű bejegyzéseikben beengednek minket a nappalijukba, a kertjükbe, esetenként pedig még a háló- és fürdőszobájukba is, hogy mindannyian lássuk, ők mit kezdenek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. Természetesen a Generációk Házának igazgatója, Kokas Éva sem tétlenkedik.
Hogy mit lehet kihozni egy karanténos lakásfogságból, hogy lehet lelassulni, hasznosan tölteni minden percet, megmondani nagyon nehéz. Szerencsés vagyok, a munkám az életem. A Generációk Háza a programok, a kapcsolatok, az élmények tárháza, az unalom ismeretlen fogalom.
Túl sok a bizonytalanság körülöttünk, rengeteg gondolat forog a fejemben, mi lesz, mi lehet, meddig tarthat. Jó, hogy ennek a csodálatos háznak az ajtaját, amit 33 éve naponta kinyitok, most is megtehetem, és minden nap van egy-két kolléga, akiknek a jelenléte, a beszélgetéseink, reményt jelentenek a jövőre nézve. Ötletelünk, dolgozunk, hogy folyamatos, hasznos online tartalommal tudjunk jelentkezni.
Nagyon lehangoló az „üres” ház. Ott, ahol 73 csoport működik, él, zajong, jön-megy, pici babáktól a nyugdíjasokig, ott most a némaság fogad minden szegletben. Most a munka is lehangoló, 420 gyereknek kell visszautalni a raklapos építőtáborunkba befizetett részvételi díjat, amely tábor a gyerekek számára a nyári szünidő egyik fénypontja lehetett volna.
Aztán, ha már a városban vagyok, én intézem a család, a barátok bevásárlásait, gyógyszer beszerzéseit. Ezeket kiosztom, aztán irány a 2. emeleti lakás. Amiért ilyen sokat mozgok a városban – természetesen a kötelező védőfelszerelésekkel ellátva, szájmaszk, kesztyű – minden reggel, este lázat mérek, két lázmérővel. Először a gyors mérővel, ami általában a 35 fokot sem éri el. Ezt persze nem hiszem el, gondolom, biztosan elromlott, akkor jön a hagyományos, a 10 perces lázmérő. Miután ez sem mutat egy fokkal sem többet, megnyugszom, és próbálok az otthoni teendőimre gondolni. Többet takarítani a 45 négyzetméteren már nem lehet. Már átültettem a virágaimat, az erkélyen nevelt borostyánjaimat visszavágtam, szétültettem az aloe verákat. Zöld övezet rendben!
Jöhet a konyha. Családom, barátaim örülnek, sok finom ételt, sütit sütök, aztán beindul a szétosztás, a csere-bere, autóba beadott, autóból kiadott finomságok sokasága. És a könyörgés, hogy ne küldjetek többet… Próbálok a megengedett lehetőségekkel élni, bicajozni, gyalogolni, amerre lehet, de ez még kevés, be kell iktatni más mozgásformát is, amit a kis lakás megenged. De ez még csak terv, magamat ismerve, az is marad.
Szerencsésnek mondhatom magam, szuper hobbikkal rendelkezem. Hosszú évek óta gyöngyékszereket készítek, már többször volt lehetőségem kiállításokon is megmutatni ezeket. És ami ehhez a leginkább kell a gyönyörű gyöngyökön kívül, az az idő, ami aztán most bőven van. Bele is húztam rendesen, olyannyira, hogy a jobb karomat a tű, illetve a horgolótű folyamatos, 4-6-8 órás monoton mozdulatait követve, alig tudom felemelni. Kikapcsolódásképpen scrapbookozom, ami egy új szerelem, az emlékek megőrzését jelenti. Különböző albumokat készítek tele fotókkal a közös élményekről. Mindig van közelgő születésnap vagy bármi alkalom, amelyekről személyes, saját magam által készített ajándékokkal szeretek megemlékezni.
Sajnos nem tudjuk, hol van a vége. Így, újra elkezdek itthon takarítani, átpakolni, átültetni, sütni, főzni, enni, kicsit mozogni, olvasni, filmet nézni, gyöngyözni, scrapbookozni…
További KarantÉN történetek:
Egyetlen dolog a miénk: a jelen – Sárai-Szabó Kelemen írása,
A karantén akárhányadik napja – Jakabos Zsuzsanna otthon töltött napjai,
Sorozatfüggők önkéntes karanténban – Balla Richárd naplózza az elvégzett teendőket,
Húsz fekvő minden Győrfi Pál-videó után – Egy személyi edző a négy fal között,
Bábművész a korona idején – Kocsis Rozi előre „szalad” ,
Együtt, egymásra vigyázva várnak – Hiányzik a munka a 86 éves Bede-Fazekas Csabának,
Szarka Zsófinak döntenie kellett: megy vagy marad – Új főzőműsor, saját készítésű pékáru, sajt és felvágott,
Nem szabad sajnálni az energiát az inspirálódásra – Blogol, vlogol, mesét olvas Markó-Valentyik Anna,
Élő színház a karanténban – Nagy Balázs nem hagy egyedül
A maszktól párásodó szemüveg – dr. Horváth Sándor Domonkos is beszámolt egy napjáról.