Árpád-házi Szent Erzsébetre, a középkor legismertebb és legkedveltebb szentjére emlékeztek Újvárosban, a róla elnevezett templom előtt.

Lukácsi Zoltán kanonok plébános felidézte alakját, s arról szólt, hogy kortársai nem szentnek tartották, hanem bolondnak. Valószínűleg ma sem viszonyulnának jobban az olyan gazdag fiatalasszonyhoz, aki egyszercsak elkezdi szétosztani a család vagyonát a hajléktalanoknak.

“Akik radikálisan élik meg a krisztusi életet, azokat a világ sem akkor, sem ma nem érti meg, nem fogadja el, inkább kitaszítja magából. Ugyanakkor a szegények és az egyház már életében szentként tekintett Erzsébetre. Halála után alig négy évvel szentté avatták, s ezt még édesapja, II. András király is megérhette. Emlékét azóta is töretlenül ápoljuk, s bár tisztelettel tekintünk rá, életünkben messze vagyunk az általa felmutatott ideálhoz. Vegyünk példát róla, s legalább a magunk gyarló módján próbáljuk követni őt tetteinkben” – hangsúlyozta Lukácsi Zoltán.

Az Újvárosi Művelődési Ház által szervezett ünnepségen fellépett az intézmény kórusa, hegedűn körzeműködött Lázár Attiláné. A rendezvény végén a résztvevők koszorút helyeztek el Szent Erzsébet szobránál.

Élete

Erzsébet 1207. július 7-én született Sárospatakon. Szülei II. András király és merániai Gertrúd voltak. Életének első négy évében a magyar királyi udvarban nevelkedett, majd eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. A kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Német környezetben akarták nevelni, hogy jól elsajátíthassa új hazájának minden szokását.

A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. Leendő anyósa, Zsófia asszony ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte. Nemcsak apró, túlzásnak minősített vallási gyakorlatai zavarták (Erzsébet például ismételten megszakította játékait, hogy, mint mondta, ,,Istent szeresse”), hanem az is, hogy teljes természetességgel magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is. Mindezeken túl pedig nem volt hajlandó alkalmazkodni az udvari élet előírt formáihoz, temperamentumos és szenvedélyes volt, minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást. Lajos vette védelmébe, és aránylag korai házassággal – Erzsébet tizennégy éves volt – szilárdította meg helyzetét a várban.

Boldogságuk teljes volt, a feljegyzések szerint Erzsébet férjét hazavárva messzire elébe lovagolt, és csókokkal, viharos örömmel üdvözölték egymást. A szent életű asszony legbensőbb titka és egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között. Lajos tizennyolc évesen korában, apja halála után átvette a hatalmat Türingiában. Erzsébet a vár alatt nagy házat építtetett, befogadta a zarándokokat és koldusokat, és ápolta a betegeket. Az udvar rosszallása ellenére Lajos támogatta felesége jótékony cselekedeteit.

Hat év boldog házasság után Erzsébet özvegy lett. Férje halála után gyermekeivel együtt el kellett hagynia a várat. Sokat nélkülözött, gúnyolták, elkergették, de béketűréssel viselte a megaláztatásokat. Városról városra járt, ahol szükség volt segítségére, dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat. Később Marburgba költözött, és belépett a ferences rendbe. Javait és élete hátralévő esztendeit a betegek és rászorulók gondozásának szentelte. 1228 nagypéntekén néhány ferences barát jelenlétében lemondott a világi javakról; kórház építésébe kezdett, ahová befogadta a földönfutókat, betegeket, és ő maga gondozta őket.

1231-ben november 16-áról 17-ére virradó éjszaka halt meg Marburgban. Huszonnégy éves volt.

Három és fél esztendővel később, 1235. május 26-án, pünkösdkor IX. Gergely pápa iktatta a szentek sorába Erzsébetet. (Magyar Kurír)

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos