![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-64.jpg)
A Széchenyi István Egyetem ezen héten diplomaátadó ünnepségek sorát tartja. Az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karon csaknem 350-en végeztek, ők szerdán vehették át diplomájukat.
Az Apáczai Kar képzési kínálatában jelenleg 8 alapképzés, köztük angol nyelven is működő Nemzetközi tanulmányok szak, 4 mesterképzés, valamint több mint 20 szakirányú továbbképzés szerepel.
Az „Aki törekszik, mindent elér”, Apáczai Csere Jánostól származó életfelfogás állt a jeles esemény meghívóján, dr. Pongrácz Attila dékán is ezekkel a gondolatokkal kezdte beszédét.
„Karunk felkészült oktatói, munkatársi közössége (az oktatóink többsége doktori fokozattal rendelkezik) mind a klasszikus pedagógiai és bölcsészettudományi diszciplínák, mind a korszakonként változó társadalom- és kultúratudományi kihívások értelmezését és kezelését szolgáló tantárgyak, mind pedig a korszerű humánerőforrás-fejlesztési és nemzetközi kitekintést is nyújtó tudásanyag átadását hivatásának tekinti.
Karunk oktatói nem csupán a saját szakjainkon, hanem az Egyetemünk számos más szakján is tanítanak, ma már nemcsak magyar, hanem több tantárgy esetében angol nyelven is, beleérte az MBA üzleti és a doktori képzéseket is. Kutatási, szakkollégiumi tevékenységünk egyre elismertebb, amelynek hátterét a kiterjedt és folyamatosan bővített intézményi és vállalati kapcsolatrendszerünk biztosítja. Munkatársaink kulcsszerepet vállalnak a Kar és az Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri, valamint az egyéb tudományos és közéleti tevékenységében is” – ismertette a dékán a kar működését.
A képzésekhez kötődő kulcsszavak, mint a hivatástudat, szakmai elkötelezettség és erkölcsi példamutatás dr. Pongrácz Attila szerint fontosak, mint ahogy az értékek, amelyeket a frissen végzett hallgatók továbbvisznek az életben. „Biztos vagyok abban, hogy mindannyiunk lelki szemei előtt megjelenik egy-egy kiváló tanárának, szakember ismerősének az alakja, akire minden bizonnyal mint példaképre is tekinthet.”
A júniusi záróvizsga időszakban az Apáczai Karon összesen 342 hallgató tett sikeres záróvizsgát. Erőfeszítéseik gyümölcseként az alapszakokon, mesterszakokon, pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szakokon, valamint tanító műveltségterületi részismereti képzésen és szakirányú tréner és coaching szemléletű vezető továbbképzéseken végzett hallgatók vehették át a pedagógusképzési területen, a neveléstudományokban, bölcsészet- és társadalomtudományokban való jártasságukat igazoló diplomájukat.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-57.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-70.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-49.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-77.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-71.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-85.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-38.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-69.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-84.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-64.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-87.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-54.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_07_17_SZE-diplomaatado-14-ora-78.jpg)
Galéria: MekliZ Fotóstúdió