Az állatok világnapját ünnepelték Szabadhegyen

Pulai Sarolta Fotó: MekliZ Fotóstúdió
2024.10.05. 21:17

Látványos agility-bemutatóval, kvízjátékkal egybekötött szórakoztató délutánon vehettek részt az érdeklődők Győr-Szabadhegyen, a 3-as tó mellett található füves területen.

Prédlné Németh Margit, a körzet önkormányzati képviselője a Győr+ Média kérdésére elmondta, a program apropóját az Állatok Világnapja adta.

„Október 4-én világszerte ünnepeljük az állatok világnapját. Az állatok jogaiért egy nemzetközi összefogás alakult ki, amely Assisi Szent Ferenc napjához köthető. Ezt az eseményt is azért hoztuk létre, hogy felhívjuk a figyelmet a felelős állattartásra. Az állatok a segítőink, a barátaink, akik iránt felelősséggel tartozunk. A mai napon az A-Team Győr Agility csapata tartott egy szórakoztató, színes bemutatót, valamint a helyszínen jelen voltak a Szurkolók az Állatokért Állatvédelmi Alapítvány tagjai, a Szentiváni Madárbarát Egyesület, a rendőrség és egy kvízzel is készültünk, aminek a nyereménye egy belépőjegy az állatkertbe.” – mondta el Predlné Németh Margit.

Az érdeklődők a bemutató után az agility pályát is kipróbálhatták.

Galéria: MekliZ Fotóstúdió

TV-s szerkesztő: Pulai Sarolta, Kárpát Zsolt