Amikor az egybe terelt sorsok forradalommá értek

Hajba Ferenc Fotó: Régi Győr
2024.10.23. 08:00

A zsarnokság nemcsak a szabadságot veszi el, hanem idővel az ember igényét is a szabadságra. Alighanem ez a legnagyobb bűne.

1956-ban Magyarországon valahonnan ez az igény tört elő az emberekből. Történészi és politikai elemzések máig kutatják annak okait, előzményeit, hogy miért pont akkor. De a kérdés legalább ennyire a pszichológia és a szociológia tárgykörébe is tartozik. A forradalmak kitörésének az esélye ugyanis nem feltétlenül egyenesen arányos a zsarnokság mértékével. Annál is inkább, mert – Illyés Gyula legendás versét idézve – „hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.” Mindenhol, „nemcsak a „talpraálltan harsogó éljenekben.” A zsarnokság formája lehet brutális pusztító, s lehet „csak” lélekölő. Az ötvenes években mindkettő volt. És a csöndes, megadó egységbe terelt közös sors forradalommá érett. Először csak igazságosabb szocializmust akartak az emberek. Aztán sokakban tudatosult, hogy az önmagát emberarcúnak – sőt szocialistának, pedig az sem volt – hazudott rendszer keretei között nem jön létre és nem él meg a szabadság.

Egy fiú Rákosi felakasztott mellszobrával a városháza előtt

Győr büszke lehet 1956-os kiállására. Ez a város volt a forradalom második fővárosa. Itt alakult meg Szigethy Attila elnökletével a Dunántúli Nemzeti Tanács, itt szólt bátran és szabadon a Győri Rádió, megalakult a Petőfi-kör, itt íródott a Hazánk Bertalan Lajos programadó cikkével, s a győri Kisfaludy színház 33 éves főrendezője – miután a megyei börtön előtt a tömegbe lőttek – megakadályozta a további véres összecsapásokat. Őt a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának jogerős ítéletével a győri börtön udvarán akasztották fel. Sem a vállaltan baloldali, rendkívül tisztességes Gobbi Hilda, sem a hatalom által nagyra tartott Major Tamás színművész sem tudta megmenteni. A győri mártírok névsora fájóan hosszú.

Fotó: Régi Győr

1956. október 23-a a sokat emlegetett nemzeti függetlenségért való tisztességes kiállásnak és harcnak is.

Ha fejet hajtunk a forradalom emléke előtt, a magyar szabadság remélhetően örök igényének tisztelgünk vele.

Emlékezés: az 1956-ban elesett, Újvárosban eltemetett áldozatokra emlékeznek október 25-én az Újvárosi temetőben Máté Mária és Szabó Béla sírjánál. Imád mond: dr. Lukácsi Zoltán kanonok plébános, közreműködik az Újvárosi Művelődési Ház kórusa és Lázár Attiláné (hegedű).

(A középső kép forrása: fortepan_197823/Comet Photo AG/ Jack Metzger / EHT Zürich)

Kapcsolódó témák: #október 23. | #Szemszög |