Angyalok a belvárosban

Földvári Gabriella Fotó: O. Jakócs Péter
2025.01.10. 13:22

A Győri Bevásárló Utcák Alapítvány nyolcadik alkalommal szervezte meg az adventi időszakban az Angyalok a belvárosban jótékonysági akciót. A cél ezúttal is az volt, mint minden évben, hogy a rászoruló, hátrányos helyzetű, szakmát tanuló diákokat támogassák.

A pénteki átadó eseményen a vármegyei kereskedelmi és iparkamara székházában 11 iskola 30 rászoruló diákjának vehették át a támogatását az intézmények vezetői.

Obertolné Horváth Tímea az alapítvány elnöke elmondta, a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is oktatási intézmények számára írták ki a pályázatot, ahol a pedagógusok, akik a legjobban ismerik a tanulókat, tehettek javaslatot, a hátrányos helyzetű diákok támogatására.

Az ünnepélyes átadón Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy Győrben kiemelten fontos a szakképzés, hiszen a városban működő cégek számítanak a szakképzésben végzett fiatalokra. A politikus arra is kitért, hogy a kormányzat is kiemelten kezeli a szakképzést, például az ösztöndíj rendszerrel segítik a tanulókat. A 9-12 évfolyamon a szakképzésben résztvevő fiatalok a tanulmányi eredményeik függvényében 8 és 56 ezer forint között kaphatnak ösztöndíj támogatást.

Dr. Tóth Péter, a polgármesteri kabinetvezető így fogalmazott: „Örömmel látom, hogy a nők hallatják hangjukat, és a nők tesznek azért, hogy ez a város élhető, működőképes legyen. Nagy szükség van a női hozzáállásra, látásmódra az odafordulásra, a szociális érzékenységre. „ Hozzátette: a város támogatta az Angyalok a belvárosban akciót és továbbra is támogatni kívánja az ilyen kezdeményezéseket.

Boncsarovszky Péter önkormányzati képviselő pedig arról beszélt, hogy a Fidesz frakció ajtaja mindenki előtt nyitva áll, minden győrinek meghallgatják az észrevételeit, ötleteit, elképzeléseit. A város ifjúságpolitikáért felelős tanácsnoka azt is elmondta, hogy 2024 év végén lejárt a hat évre szóló ifjúsági koncepció és abban bízik, hogy a közgyűlés minél hamarabb elfogadja az új koncepciót. Kiemelte, együttműködést kezdeményezett a Kisfaludy Károly könyvtárral annak érdekében, hogy az épületben kialakítsanak egy ifjúsági közösségi teret a fiatalok számára, amelyet térítés mentesen vehetnek majd igénybe. Bejelentette azt is, hogy elindítottak egy társasjáték klubot, amelyre regisztrálni lehet és a 25 év alattiak ingyenesen iratkozhatnak be a könyvtárba.

A támogatott tanulók meleg ruha-, étkezési utalványt kértek és kaptak, vagy a tanulmányaikhoz szükséges eszközöket, mint például táblagépet, laptopot, varrógépet, szemüveget.

Az adventi akcióban gyűjtő perselyeket helyezett ki az alapítvány a kampányoz csatlakozó üzletekbe, ezekbe tehették a vásárlók az adományokat, valamint a Széchenyi téren felállított adománygyűjtő faházban is két napon át fogadták a felajánlásokat az alapítvány tagjai. A kezdeményezéshez számos civil szervezet, vállalat, cég is csatlakozott, többek között a Győri Nők a Városért Alapítvány, az OTP Bank, a vármegyei kereskedelmi és iparkamara.

Galéria: O. Jakócs Péter

Kapcsolódó témák: #Angyalok a belvárosban | #jótékonyság |