A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője a polgármesteri hivatal bérelt autóival kapcsolatban fejtette ki véleményét. Antal Imre szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy bár a baloldali polgármester visszaadott két általa luxusautónak titulált járművet, azok szerződését azóta sem bontották fel, így továbbra is fizeti a polgármesteri hivatal az autók bérleti díját.
Mint azt korábban portálunk is megírta, még novemberben sajtótájékoztatón jelentette be Pintér Bence és alpolgármestere, Kósa Roland, hogy a hivatal által bérelt három autó közül kettőnek a bérlését megszüntetik. A szerződések felbontása azonban a mai napig nem történt meg – erről tájékoztatott Antal Imre.
„Pintér Bence azt állította, hogy a politikusok kényelmén akar spórolni. Nos, mi az igazság ezzel kapcsolatban? A politikusok kényelmén semmit nem spórolt, mert a politikusok továbbra is az általa luxusautónak titulált gépkocsikkal járnak. A baloldali polgármester azt sugallta, hogy havi 1 millió forintot spórol az autók visszaadásával. Közérdekű adatigénylés jutott el hozzánk, ami a következőt tartalmazza: az autók használaton kívül vannak, fizeti az önkormányzat a bérleti díjakat. Pintér Bence, baloldali polgármester a világ legrosszabb üzletét kötötte, hiszen se autó, se pénz!” – mutatott rá Antal Imre.