A Covid-járvány után az energiaválsággal is meg kellett küzdeniük, ennek ellenére szó szerint áttáncolták és átrajzolták az elmúlt évet a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskolában. Derczó Tibor igazgató szerint a nehézségek ellenére jó évet zártak 2022-ben és abban bíznak, hogy a 2023-as évük se lesz majd semmivel sem rosszabb.
Rendhagyó helyszínen vitte színpadra karácsonyi mesebalettjét a tánc- és képzőművészeti iskola még decemberben.
Kihívásokkal teli volt az elmúlt év az intézmény számára, erről az igazgató beszélt a Győr+ Médiának, aki kiemelte, hogy a nehézségek ellenére jó évet zártak. „A covidos időszakot is túléltük, ezért a néhány hónapja begyűrűzött energiaválságtól sem riadtunk meg, összefogtunk, ötleteltünk és szinte mindenre találtunk is megoldást, ahogy mondani szokták, a tehetségnek, a lelkesedésnek és az összefogásnak semmi sem szabhat határt” – fogalmazott az igazgató.
A járvány után jött az energiaválság, ami újabb kihívások elé állította az iskolát. A táncos és képzőművész növendékek élete is nehezebbé vált, de ezt is simán megoldották. „El lehet képzelni, milyen egy szál tütüben és egy kis cipőcskében próbálni naponta több órát, vagy aprólékos mozdulatokkal rajzolni és alkotni, úgy, hogy közben alig 18 fok van a teremben” – tette hozzá Derczó Tibor.
Az iskolában abban bíznak, hogy a 2023-as év se lesz rosszabb, mint amilyen a 2022-es volt. Az igazgató optimista, mert a tanári kar megoldáscentrikus, ezzel pedig mindent túl lehet élni. „Az egész tantestületre jellemző a pozitív hozzáállás, olyan jó érzés, amikor a kollégák azon gondolkodnak, hogy mit, hogy lehet megoldani, ebben a közegben tényleg nincs akadály, amit ne tudnánk leküzdeni, idén is ebben a szellemben dolgozunk tovább” – mondta az intézmény vezetője.
Az iskolában most a leendő elsősöknek szervezett nyílt napra készülnek, ahova várhatóan ismét sok apróság és szülő érkezik, az intézmény ugyanis nem véletlenül, rendkívül népszerű Győrben.