Autóknak tolattak a Mester és a Lajta utcában

Győr+ Fotó: police.hu
2024.07.01. 11:32

Az elkövetők beazonosítása, illetve a körülmények tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.

Június 21-én 6 óra 45 perc 17 óra között ismeretlen forgalmi rendszámú- és típusú gépjármű közlekedett Győrben, a Mester utcában. A sofőr haladása során – vélhetően figyelmetlen vezetése miatt – nekiütközött az úttal párhuzamosan várakozó Honda típusú gépjárműnek, amelyben kárt okozott.

Győrben, a Lajta utcában haladt ismeretlen hatósági jelzésű gépjárművel ismeretlen sofőr június 25-én 8 óra és június 27-én 14 óra 45 perc között. Vélhetően hátramenete során neki ütközött egy, a közelében parkoló Audi típusú személygépkocsinak, amelyet megrongált.

Az eseteket követően az ismeretlen gépjárművezetők a helyszínről adataik hátra hagyása nélkül hajtottak el.

A fenti balesetek elkövetőjének beazonosítása, illetve a körülmények tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a 9026 Győr, Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén.

Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon is.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Sajtó