Pálinkás jó reggelt, veti oda Sári, a jákópapagáj, aztán a Smoke on the Water című Deep Purple-dalt fütyörészi. Egy háromnapos, még névtelen madár inkubátorban erősödik. Ő az állatkert tulajdona, melynek dr. Dézsiné Szentes Veronika az önkéntese lett, s a szüleik által megtagadott papagájfiókákat gondozza, neveli.

Verát telefonon hívták:

Kikelt a tojásból egy zöld szárnyú arapapagáj, de a szülei nem etetik. Négy óra múlva kiszárad, ha nem vállalja senki a gondozását, legalább négy hónapos koráig. „Kézzel” kell felnevelni – vázolta a helyzetet dr. Andréka György, a Xantus János Állatkert igazgatója.

Elhozom, felelte dr. Dézsiné Szentes Veronika. A családban akkor már nyolc papagáj élt. Az állatkerti lett a kilencedik, ám azóta újabb papagáj született a vadasparkban, s vele szintén nem törődnek a szülei. Tizedikként ő is Dézsiéknél lakik egy inkubátorban, az első napokban kétóránként, aztán már csak háromóránként kell etetni fecskendővel, éjjel és nappal egyaránt. Folyamatosan mérik a súlyát, s minden mozzanatot naplózni kell.

A legújabb papagájnak még csukva a szeme, három hét múlva nyílik ki, a közvélekedés szerint akit először meglát, őt fogadja el gazdájának. Az előző állatkerti jövevény Veronikára vetett először szemet. Most, két hónaposan már színes tollú, szépek kifejlett fióka, pedig újszülött korában csupasz, hosszú nyakú, apró dinógyereknek nézett ki inkább. A nemét még nem tudják, azt majd az állatkertben toll- és vérmintából állapítják meg, ezért a semleges Csöpi nevet adták neki, a második fióka még névtelen.

Dr. Dézsiné Szentes Veronika hivatalosan is önkéntese lett a győri állatkertnek. Pénzt nem kap a munkájáért, de kiképezték, s szigorú, szerződésben foglalt kötelezettségei vannak, amit viszont szívesen vállal.

A Dézsi család papagájainak „alapító párja” Gerzson és Panka, akikről mesekönyvet is írt Vera férje, dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. A több nyelvre lefordított mesekötet folytatása is rövidesen megjelenik.

Amikor Gerzson és Panka az udvari röpdébe került, hiányoztak a közelemből, így aztán vettünk egy kis jákópapagájt, Sárit. Remekül beszél, jó társaság – mutatja be Vera.

Bemegyünk a madárházba, Sári rögtön vizsgáztatni kezd.

Mit mond a kakas? – kérdezi tőlem, mint nagymama a kisunokájától.

Kukurikú! – megyek bele a játékba.

Helybenhagyja. Hátat fordít, aztán ráförmed a nála sokkal nagyobb testű, most éppen rikácsoló arákra:

Csend legyen, micsoda dolog ez!

Minden nagy papagájos örök álma a jácintkék ara, tudom meg Szentes Veronikától. Ők is vágytak rá, ám nem volt könnyű hozzájutni. Egyszer azonban jelentkezett a közös Facebook-csoportban valaki, aki eladásra kínált fel egy hím jácintkéket. Ő volt Marci, megvették. Igen ám, de az arák a természetben – főleg Brazíliában és Peruban – is párban élnek. Dézsiék bújták a hirdetéseket egy „szingli” madár után, de mindenki párban akarta eladni őket, mert a nőstény jácintkék arák ritkábbak, mint a hímek. Végül Angliában találták meg Rozit, elautóztak érte összesen 2600 kilométert.

Hazafelé egész úton az ölembe ült, nagyon megbarátkozott velem – emlékszik vissza Vera.

– Később ő lett a leghálásabb madaram, igaz, mindent meg is tettünk ére, amikor súlyosan beteg lett. Lenyelt egy papagájjátékot fölerősítő karabinercsavart, amitől fémmérgezést kapott. Három hétig volt Budapesten dr. Pazár Péter rendelőjében, aki a trópusi állatok specialistája. A doktor úr azt, mondta: kizárólag egy olyan, egyébként nem túl drága gyógyszer segíthet, ami azonban Magyarországon nem kapható, mert kivonták a forgalomból. Kirepültünk érte Franciaországba, s lassan ugyan, de Rozi teljesen felépült. Kimondhatatlanul hálás, amiért megmentettük, s ezt a háláját fantasztikus ragaszkodással fejezi ki. Ugyanakkor ő lett a domináns a Marcival alkotott családban, előbb vagy utóbb mindig az ő akarata érvényesül. Feltehetően ezért is maradt életben.

A történetmesélést meg kell szakítani, eltelt a két óra, a háromnapos állatkerti papagájt kiveszi az inkubátorból. Fecskendőből kapja meg a tápot a fióka, izgatottan nyújtogatja érte a csőrét. Aztán a fertőtlenített mérleg serpenyőjébe tiszta papír kerül, abba ül bele a kismadár. Vera elégedett, kellőképpen gyarapodik a zöld szárnyú. Beírja az adatokat az elektromos naplóba, aztán a kék-sárga Tinát és a zöld szárnyú Totót mutatja be.

Szomorú a történetük, egy tragédia nyomán kerültek hozzánk – mondja. – Egy jó barátunk meghalt Covid-fertőzésben. Az volt az utolsó kívánsága, hogy ezt a két madarat fogadjuk be, és mi gondozzuk tovább.

Szentes Veronika egyetemi diplomával 39 éven át az egészségügyben dolgozott. A szolgálati törvény módosítása után osztályvezető férjével nem dolgozhat tovább abban a szívkatéteres laborban, amit heroikus munkával együtt hoztak létre, s melyben több tízezer, gyakran infarktusos beteg életét mentették meg. Mivel Veronikát négy évvel ezelőtt egy súlyos betegséggel operálták, úgy döntött, hogy a nyugdíjig hátralévő egyetlen évében egy másik osztályon már nem kezd bele valami egészen más feladatba. Helyette a kutatásban keresi a helyét, emellett önkéntesként papagájokat gondoz.

Mennyi ideig élnek az arák? – kérdezem.

Általában hatvan-hetven évig. Mi már előre gondoskodtunk róluk, tudjuk, hova kerülnek, ha már nem leszünk – válaszolja.

Addig azonban még sok papagájfióka is számíthat rá. Amikor ott jártunk, az állatkertből ismét szóltak neki, hogy újabb ara van születőben, ha őt sem gondozzák a szülők, szeretnék, ha Vera nevelné fel.