Csodálatos grafikákat, festményeket készít Titanilla, az ő egyéni látásmódja szerint. A húszéves lány autodidakta módon fejleszti magát, művész-tanár segítsége híján az internetről les el technikákat. Titanilla tanulni szeretne, de autistaként, és a család anyagi támogatása nélkül nem tud.

Tóth Titanilla Róza pici gyerek kora óta rajzol, majd grafikákat készített, próbálkozott az akrilfestéssel és az elektrografikával is. Az alkotásai bepillantást engednek az ő belső világába. Kedvencei a kis rókák, az állatok, amiket sokszor és sokféle képen megörökített már. Szeret tájképeket készíteni, virágos mezőket és sötét erdőket. Elsősorban akrilfestékkel dolgozik, és kedveli az élénk színek használatát. Folyamatosan rajzol, de van olyan, hogy egy-egy alkotását néhány hétre félreteszi és később folytatja, máskor pár óra alatt elkészül a mű. Az elektrografikát pedig azért kedveli, mert könnyebb szerkeszteni, kijavítani a hibákat.

Titanilla szeretne leérettségizni, a mosonmagyaróvári Hunyadi Mátyás Technikumba jár, ahol édesanyja gyógypedagógus. Ildikó szerint lánya nagyon szerény, jól beilleszkedett az iskola közösségébe, az osztálytársak szeretik a félénk, kedves lányt, és ahol a képességeihez mérten igyekszik tanulni. Titanilla elárulta, grafikával, festészettel szeretne foglalkozni, így kíván hasznos tagja lenni a társadalomnak.

A víz világnapjára készített plakátjával sokakat elbűvölt már, azt szeretné, hogy Győr ezt a képet válassza a jeles napra. A képen központi gondolatként a lány arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire szennyezzük vizeinket, és hogy ennek véget kell vetni. Egy kéz tartja a Földet, a víz körforgását ábrázolva, körben a vízmolekulákat ábrázolta, és látható rajta egy boldog békacsalád is.

Titanilla felajánlotta, elkészíti a város ikonikus épületeinek a grafikáit is, ehhez azonban támogatásra és szakmai segítségre is szüksége lenne. Ezzel járulna hozzá Győr művészeti értékeinek gazdagításához.

A fiatal lány boldogan illusztrálna gyerekkönyveket is, de akár annak is örülne, ha az ő rajzaihoz írna valaki mesét.

Titanilla közszolgálati munkán volt a mosonmagyaróvári tűzoltóságon, ahol a parancsnok azzal bízta meg, rajzolja le a tűzoltóság épületét. Az elkészült grafika annyira megtetszett a dolgozóknak, hogy az ottani múzeumban állították ki.

Ildikó lányáról elmesélte, hogy születésekor a nyaka köré tekeredett a köldökzsinór, de kezdetben nem vették észre, hogy az oxigénhiány károkat okozott nála, ez csak később derült ki. Beszélni is csak ötévesen kezdett el, akkor azonban már folyékonyan társalgott. Azóta is keveset szól, de nagyon szépen, választékosan beszél, saját szavakat is alkotott. Az édesanya gyógypedagógusként mindent megtett gyermeke fejlődésért, de miután elvégezte a nyolc általánost, nem volt olyan művészeti középiskola, ahová autistaként felvették volna.

Titanilla nemcsak rajzolni, festeni tanult meg önerőből, hanem angolul is. Angolul olvas a neten olyan dolgokról, amik őt éppen foglalkoztatják. Évek óta legjobb barátja, társa a cicája, egy csupasz macska, de húga is segíti mindenben, amire szüksége van.

A család anyagi helyzete nem engedi meg, hogy magán művész-tanárt fogadjanak mellé, aki személyesen, türelemmel foglalkozna vele, pedig erre lenne a legnagyobb szüksége a tehetséges, fiatal lánynak.