Dr. Dézsi Csaba András, Győr város polgármestere sokszínű egyéniség, aki a városért végzett munkássága miatt Győrben a díszpolgári, országosan a Magyar Tisztikereszt kitüntető címet kapta meg. Reneszánsz ember a barokk városban, aki az előző polgármester szexbotrányát követően nyerte el nagy arányban a győriek bizalmát. Orvosként és polgármesterként is egyből a Covid-világjárvánnyal szembesült, majd a korábbi „békeidőt” követően energiaválság és háború sújtotta környezetben kellett helytállnia valamennyi területen. Csaknem minden, amibe belefog, előbb-utóbb sikertörténetté növi ki magát, aminek az okát sokan kérdezik. Hogyan lehet ennyi üggyel, témával, szakmával párhuzamosan eredményesen foglalkozni? Ki valójában dr. Dézsi Csaba András, városunk polgármestere?

– Önnek eddig tíz önálló kötete jelent meg, melyek között orvosszakmai könyvek, egészségügyi és orvostörténeti kiadványok, mesekönyvek, és szociológiai mélységű interjúk láttak napvilágot.   Az első könyvét Frank Zappáról, a világszerte ismert amerikai zenészről írta 1990-ben. Hogyan lesz rocktörténeti író egy 27 éves győri orvosból?
– Úgy kezdődött, hogy olvastam egy hirdetést az Ifjúsági Magazinban, melyben a kiadó rockzenészekről szóló könyvekhez keresett szerzőket. Erre jelentkeztem, de mire nagyjából egy év alatt megírtam a könyvet Frank Zappa pályafutásáról, a kiadó megszűnt. Végül a megyei lapkiadó vállalat jelentette meg, neki is jó üzletnek ígérkezett, hiszen a Reform magazinban – ami akkor egy nagy példányszámú országos hetilap volt – a címoldalon harangozták be: Frank Zappa a Budapesti Búcsú díszvendégeként Magyarországra érkezik. Mivel az egyik legtermékenyebb, legismertebb rockzenészről addig még nem jelent meg életrajzi könyv Magyarországon, pillanatok alatt elkapkodták az általam írt könyvnek mind a 10 ezer példányát. Szerencsés vagyok, hogy találkozhattam személyesen is a mesterrel, akinek úgy dedikáltam a könyvemet: „Ahogy a vasfüggöny mögül láthattam Frank Zappát”. Azért volt ez a nézőpont különleges, mert akkoriban zárt világban éltünk, természetesen nem volt internet, de még a lemezekért is legalább Bécsig kellett kiutaznom.

– Utána témát váltott, és A XX. század rabszolgái címmel a magyar orvosok, főleg saját kortársai sorsáról, szakmai helyzetéről írt interjúkötetet. Mi motiválta ebben?
– Olvastam Friderikusz Sándor Szigorúan nyilvános című könyvét, és felmerült bennem a gondolat: ehhez hasonlót én is tudnék írni fontos, általam ismert témában. Egyébként meggyőződésem, hogy jó, ha az embert olyan dolgok inspirálják az életben, amelyek arra ösztönzik: ezt vagy azt ő is próbálja megcsinálni. Így született az orvosokról szóló interjúkötet, amelyben orvosok és nem orvosok nyilatkoznak arról, mikén látják ezt a sokak számára zártnak tűnő világot.

– A gondolat életképessége azóta megmutatkozott, óriási közönsége van az orvosokról, kórházakról szóló filmsorozatoknak, könyveknek. Ez a téma már akkor is erőteljesen érdekelte az embereket?
– Húszezer példány fogyott el néhány hónap alatt A XX. század rabszolgáiból.

– Mennyire volt sikeres első orvosszakmai kötete, mely a szívritmust szabályozó pacemakerekről szólt?
– Már fiatalabb koromban is sok minden érdekelt, s amikor 1994-ben kardiológiából szakvizsgáztam, rájöttem arra, hogy igazán nem jelent meg még Magyarországon a medikusok, a háziorvosok és a belgyógyászok számára is könnyen érthető, átfogóan magyarázó könyv a pacemakerekről, ami egy vizsgára történő felkészüléshez érdemi segítséget nyújt. Ennek a megírása komoly szakmai kihívást jelentett számomra, hiszen még akkor, 1996-ban sem volt internet, és valójában nem egy létező könyvmintát követtem, hanem magam találtam ki az egésznek a felépítését. Mára már nyilván több minden elavult benne, hiszen a csaknem harminc év alatt rengeteget fejlődött a pacemaker-terápia, de nagy öröm számomra, hogy sokáig alapműnek számított a szakirodalomban, ahogy a Frank Zappa-könyv is a saját területén, számos profi zenésztől kaptam kedvező visszhangot róla.

– Jó, de hogyan fogadta az orvosszakma egy fiatal, nem is valamelyik klinikán, hanem egy megyei kórház kardiológiai osztályán dolgozó orvos szakmai kötetét?
– A könyvem szakmai lektora az a Szabó Zoltán professzor volt, akit leginkább arról ismerhetnek, hogy ő hajtotta végre Magyarországon az első szívátültetést. A szakmában viszont azt is jól tudják, hogy szívsebészként ő volt a magyarországi pacemaker-terápia bevezetésének egyik atyja, így a szakmai háttér és könyvem hitelessége adott volt, ami számomra akkor és most is rendkívül megtisztelő. A szakmai pályafutásomon pedig annyit lendített, hogy ezt követően neveztek ki főorvosnak.

– Ezt megelőzően írt egy mesekönyvet is. Akkor még nem a papagájokról, hanem az ősállatokról. Ez az ötlet honnan jött?
– Abban az időben sokat jártam Bécsbe a Zappa-lemezek után kutatva, és a fiaim akkor voltak kicsik. Mindig azt kérték, hozzak nekik ősállatfigurákat. Ez szintén 1990-ben történt, amikor még nem volt Jurassic Park és nem volt mesekönyv sem az ősállatokról. Viszont egyszer elmentünk kirándulni egy szafariparkba, és így született az alaptörténet, hogy a fiúk elalszanak, s azt álmodják, hogy egy ősállatparkba mennek el a nagypapájukkal. Ennek a kalandjait találtam ki és írtam le, s ez a kötet is 10 ezer példányban fogyott el, ami talán nem is csoda, hiszen akkoriban nem volt igazi konkurenciája az ilyen mesekönyveknek. Ez egy szép, színes mesekönyv, aminek a legfőbb értékét az adja számomra, hogy a fantasztikus rajzokat Ámon László grafikusművész barátom készítette. Ő a világ egyik legjobb sci-fi-illusztrátora volt abban az időben. Megtiszteltetés volt számomra vele együtt dolgozni.

– A szafariparkból hogyan vezetett az útja a Nobel-díjasok bemutatásáig?
– A Nobel-díj az ezredfordulón lett százéves. Anyukámnak akkoriban egy rovata volt a Kisalföld napilapban, ami az orvosi-élettani Nobel-díjasokról, találmányaikról, s azok jelentőségéről szólt, így adta magát, hogy a centenáriumra összeállítsunk egy ezzel foglalkozó kötetet, amit aztán a Medicina könyvkiadó jelentetett meg. Ez kétféle kiadásban jött ki, puha és kemény borítóval, ami szintén sikernek számított abban az időben. Fantasztikus érzés volt, hogy az anyukámmal, dr. Szeness Ágnessel dolgozhattam együtt egy sikeres könyv megírásán. Anyukám tudós ember volt, több szakvizsgával, és rendkívül széles látókörrel. Sajnos ő nagyon korán meghalt egy autóbalesetben.

– Önnek igen jelentős, önként vállalt küldetése az orvosi felvilágosítás, csaknem minden megyei lapban rendszeresen publikál igényes és közérthető orvosi cikkeket.
– Az országban mi kezdtük a Kisalföldben azt a munkát, amit azóta már több újság is követett, hogy a különböző betegségekről, orvosi beavatkozásokról részletesen, a betegek számára érthetően az adott szakterület orvosai maguk írjanak. Egyik jelmondatom, hogy „A tájékozott beteg csak a tájékozatlan orvost zavarja.” Amikor egy beteg az orvoshoz fordul egészségi problémáival, és rábízza az életét, akkor korábban az orvos megmondta, a beteg pedig tudomásul vette az utasításokat. Én már akkor is az orvos és a beteg egyenrangú párbeszédében hittem. Ma, az internet korában hihetetlen, hogy akkor szinte istenkáromlásnak számított ez a magatartás. Még a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottságát is megjártuk, mert volt, aki feljelentett minket, hogy miért tájékoztatjuk részletesen a betegeket, vállalva a nevünket és a titulusunkat is. Erre csak azt válaszoltam, hogy azért, mert szerintem ez így helyes, és így hiteles. És lám, ez a gyakorlat ma már minden orvosi beavatkozás előtt kötelező. Ebben a szellemben jelentette meg a Kisalföld kiadó két, általam szerkesztett Nagy Egészségkönyvben a szakorvosok által írt cikkeket, melyek fantasztikus szakmai és kereskedelmi sikert hoztak. Természetesen a nagyközönségnek szóló írások mellett a szakmai, tudományos közleményeket sem hanyagoltam el. Eddig több mint hatvan szakmai cikkem jelent meg hazai, európai, és amerikai szakfolyóiratokban. Több ezren idézték a szakcikkeimet, és hivatkoztak rájuk. Polgármesterségem idején is minden évben több tudományos közleményem jelent, jelenik meg, de a felvilágosító egészségügyi jegyzetek publikálását is folytatom. Az ember azért ír, mert van benne egyfajta közlési kényszer, az érzéseinket, a tudásunkat át akarjuk adni másoknak. Ez a mozgatórugó, és témájától függetlenül minden írásom erről a tőről fakad. 

– Legújabb mesekönyvei Gerzsonról és Pankáról, a két színes arapapagájról szólnak, amiben Vera, a felesége, és saját maga is szereplőként megjelenik. Mindez a reklámot, esetleg a politikai népszerűséget szolgálja, vagy ez is a közlési kényszer része?
– Sajnos a politikai ambíció, vagy a gyűlölködés eltorzíthatja egyes emberek gondolkodását, maximum ezért láthatnak benne reklámot. Az egész nem szól másról, mint a gyermekek számára olyan kedves mesefigurákról, melyek az állatok szeretetét, védelmét népszerűsítik mese formájában. Az állatvédelmet szerintem gyermekkorban kell az emberek lelkébe táplálni, mert akkor a legfogékonyabbak rá. Ezt igazolja az is, hogy a gyermekek körében mindkét mesekönyv ismert, közkedvelt, és már német és angol nyelven is kiadták őket. Győr legnépszerűbb játszótere a Gerzson és Panka mesefigurákkal illusztrált játszótér, melynek jogait ingyen bocsátottam a kivitelező rendelkezésére. Ha egy önmagát íróembernek valló valaki mindezt a törekvést élesen kritizálja, az pusztán a saját tehetségtelenségét próbálja leplezni. Aki pedig politikát lát benne, az egyszerűen ostoba fajankó. Márpedig az emberi butasággal, irigységgel és lustasággal soha nem tudtam mit kezdeni, mert ezeket az érzéseket én soha nem éltem át.

(Folytatjuk.)

Az első rész itt található:

Az orvos, aki létrehozta Győrben az életmentő szívcentrumot

A második rész itt olvasható:

„Nem hencegni akarok az edzéseimmel, hanem példát mutatni”