A színház a szenvedélye Bakos-Kiss Gábornak, akit a napokban, pályázati elbírálását követően, újabb öt évre választott meg a képviselő-testület a Győri Nemzeti Színház igazgatójának. A direktor tervekkel felvértezve vág neki a következő időszaknak, de a szakmai elhivatottság, a feladatok sokasága mellett persze jut ideje a családjára is. Célokról, a csapatról és a magánéletéről is kérdeztük a társulat vezetőjét.

Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy az elmúlt napokban nemcsak a városvezetés, hanem a társulat és a színházszerető közönség egésze egyaránt bizalmat szavazott önnek.

Ez nagyon megtisztelő és egyúttal zavarba ejtő. Mikor ide kerültem Győrbe, szívem legnagyobb szeretetével érkeztem és eldöntöttem, hogy nem fogok időbeli és térbeli korlátokat hagyni, amelyek meggátolhatják azt a vágyamat és szándékomat, hogy a Győri Nemzeti Színház, vagyis az ország legnagyobb vidéki teátruma a legjobb színházzá váljon.

Emlékszik még arra a pillanatra, amikor először besétált a színház épületébe?

Jó pár évvel ezelőtt egy előadás alkalmával történt. De mikor az igazgatói pályázatra készülve érkeztem, tulajdonképpen a Coviddal terhelt időszakba csöppentem. Rideg és riasztó periódusa volt ez a színházi szféra egészének. Aztán amikor már úgy léptem be, hogy tudtam, szorosabb lesz a nexusunk és a viszonyunk, akkor az a gondolatom támadt, hogy mennyi és mennyi teendőm lesz az elkövetkező időben. Ezek a teendők először sokasodtak, de szerencsére közben a feladatok száma csökkent, én ugyanis olyan típusú ember vagyok, aki elé ha terheket és megoldandó problémákat állítanak, akkor nem szeretek elszaladni, hanem meg akarom oldani azokat. Egyúttal ez a hibám is egyben. Néha mindent azonnal szeretnék, így gyakran kell behúzni a „kéziféket”, hogy a környezetem mindezt le tudja követni.

Hogyan fogadta akkor a társulat és milyen most a kapcsolata a csapattal?

Volt bennük egy óriási nyitottság, amit ezúton is szeretnék megköszönni. A Covid okozta nehézségek a társulaton belül is feszültséget okoztak, és azt gondolom, hogy sikerült megértetnem a színház minden dolgozójával, hogy aki ebben az intézményben hisz és tesz érte, tud a közös ügyért dolgozni, annak helye van ebben az óriási családban. Hiszen mi azok vagyunk, egy nagy család. A jelenlegi évad is azt bizonyítja, hogy egy nagyon jó úton járunk afelé – sőt, talán már bent is vagyunk a célegyenesben –, hogy valóban újra egy igazi nagy társulata legyen a Győri Nemzeti Színháznak.

Vannak olyan szakmák és pozíciók, amik kis túlzással, de egy 0–24 óráig tartó beosztást igényelnek. Egy direktori státusz is ilyen. Jut idő a szórakozásra, magánéletre?

A színház a szenvedélyem. Minden olyan dolog, ami a színházhoz kapcsolódik, az érdekel, és abban komolyan fel tudok töltődni. Azon túl minden szabadidőm a családomé, és olyan dolgoké, melyek a gyermekeimet inspirálják, mindenben partner vagyok, ami őket érdekli. Azt szoktam mondani, hogy én vagyok a legnagyobb bohóc a családban.

Milyen tervekkel vág neki az elkövetkezendő öt évnek, mik a prioritások?

A legfőbb cél az, hogy megóvjuk ezt a gyönyörű struktúrát, amiben a színházi és társulati szakma létezik. De cél az is, hogy megpróbáljuk újrapozicionálni a színházat mindannyiunk életében. Hisz ezernyi dolog változik és cserélődik, de úgy látom, hogy a színház itt és most csodája, az sajnos egy kicsit a háttérbe szorult. Ennek az ihletettségét kell újra a középpontba helyezni, hogy tudjunk újra együtt, egymásnak örülni.