Bedrogozva vezetett, lekapcsolták a győri rendőrök

Győr+ Fotó: police.hu
2024.09.30. 21:07

A készenléti rendőrök Győrben intézkedtek azzal a 33 éves férfival szemben, aki halmozta a jogsértéseket.

A Készenléti Rendőrség (KR) győri egységének gépkocsizó járőrei szeptember 26-án délben egy gyanús autóra figyeltek fel. Az Ipar úton haladt, és közelebb érve a rendőrök látták, hogy négyen utaznak benne, két férfi és két nő. A sofőrt korábbi intézkedéseik okán már ismerték, és tudták, hogy nincs jogosítványa.

Amikor intettek neki, hogy húzódjon félre, majd ellenőrizték, a győri férfi nagyon zavartan és furcsán viselkedett. A rendőröknek semmilyen okmányt nem tudott átadni. Lekérték az adatait a Tevékenységirányítási Központon keresztül, és kiderült, hogy a bíróság 2025 áprilisáig eltiltotta a vezetéstől korábbi engedély nélküli autózás miatt. A férfi egyre idegesebb lett, és folyamatosan a környező utcákat figyelte, ezért a járőrök megbilincselték, majd ruházatátvizsgálást követően a szolgálati autóba ültették.

Amikor átvizsgálták a kocsiját, a jobb első ülés alól egy olyan vászonzsák került elő, amiben alufóliába csomagolt, zöld nővényi törmelékkel teli műanyag doboz volt. A sofőr elmondta, hogy a drog az ő tulajdona, mivel kábítószer-használó. Elismerte azt is, hogy a vezetés megkezdése előtt is fogyasztott belőle.

A rendőrök az autó utasait is ellenőrizték. Kiderült, hogy az egyikük a sofőr felesége, aki szintén drogfogyasztó. A 30 éves nő hátizsákjában – ami a csomagtartóban volt –, simítózáras nejlontasakban szintén alufóliába csomagolt, kábítószergyanús növényi törmeléket találtak. Ő is elismerte, hogy kábítószer, amit párjával együtt rendszeresen fogyasztanak. A másik két utasnak nem volt tudomása a drogokról.

A készenléti rendőrök mind a sofőrt, mind a feleségét előállították mintavételre. A gyorsteszt mindkettőjüknél kimutatta a drogfogyasztást.

A Győri Rendőrkapitányságon kábítószer birtoklása miatt indult eljárás kettőjükkel szemben.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #Győr | #rendőrség |