A társulat repertoárjának megújítása érdekében végzett példaadó és kreatív szakmai tevékenysége elismeréseként a napokban Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetésben részesült Csepi Alexandra. A Győri Balett projektmenedzsere és dramaturgja imádja az együttesét és a munkáját, állandó tenni akarás hajtja, ami párosul maximalizmusával és kreativitásával. Nem kétség, jó helyre került a kitüntetés.

2014 óta, vagyis lassan 10 éve tagja a nemzetközi hírű Győri Balett csapatának Csepi Alexandra, aki dramaturgként végzett, és a társulatban is dramaturgként találta meg a számításait, vagyis az ő esetében is igaz, hogy a munkája a hobbija is egyben. Szakmaszeretetről és a jövőre vonatkozó terveiről is kérdeztük a kitüntetett tehetséget.

Mit éreztél amikor megtudtad, hogy immáron Te is az állami díjazottak táborát erősíted?

Cs. A.: Nagyon örültem, hisz a felterjesztés mindig belső körből érkezik, vagy a kollégák vagy az igazgató által. Ez egy visszacsatolás, hiszen a legfontosabb az, hogy a melletted dolgozó emberek gondolják úgy, hogy elismerésre érdemes a munkád. Az, hogy utána ez továbbjut és a szakma is egyetért a döntéssel, az csak hab a tortán.

Közel 10 éve dolgozol a társulatnál, hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?

Cs.A.: 18 éves korom óta kapcsolatban vagyok az együttessel, hiszen fiatalon a Magyar Táncfesztiválokon segédkeztem. Már akkor beleszerettem ebbe a világba, magát a fesztivált is imádtam, és imádom mind a mai napig. Nagy rajongója voltam a balettnak, a mostani kollégáim zöme, már akkoriban társulati tag volt, örültem, hogy befogadtak, ráadásul a munkaviszonyból igaz barátságok szövődtek, ami külön ajándék az életemben. Olyan mintha minden út ide vezetett volna!

Mi az ami a leginkább elvarázsolt ebben a művészi közegben?

Cs. A.: Érdekes, mert a tánchoz fizikai szempontból soha, semmi közöm nem volt. Nem szerettem volna balerina lenni, sosem balettoztam, de amikor gyerek voltam és színházba jártunk ez a fajta színpadi megformálás fogott meg elsősorban. Talán azért, mert a táncművészet szavak nélkül tud érzelmeket kifejezni, és ha ennek az érzékenységét magába tudja interpretálni az ember, akkor ez egy sokkal nagyobb élmény lehet, mint akár egy prózai, színházi mű. Az tetszett elsőként a legjobban, hogy a test is tud ilyen szinten kommunikálni, később pedig maga a színpadi jelenlét, hogy a fény, a jelmez és a díszlet egyszerre tud olyan dramaturgia megfogalmazást adni egy előadásnak, amit aztán a táncosok a maguk tehetségével a csúcsra járatnak.

A kreativitásod, a fantáziád minden darabból visszaköszön, tulajdonképpen a jobb keze vagy Velekei Lászlónak, a Győri Balett igazgatójának. Hogyan működtök együtt?

Cs. A.: Legalábbis remélem, hogy Velekei Lászlónak, mint alkotónak és koreográfusnak valóban a jobb keze lehetek. Nagyon élvezem a közös munkát, a végletekig maximalista és kreatív, benne van az a vágy, hogy ha valamit kitalál, azt mindenképpen szeretné viszontlátni a színpadon. Itt jövök aztán én a képletbe, a realitás, aki szintén élőben szeretné látni az elképzeléseket, de ehhez meg kell találnom az utakat, a képeket. Laci ötleteire könnyű vagy ráépíteni, vagy rácsatlakozni, a kettőnk munkája alkotja az egységet. A hétköznapjaim olyan dolgoktól válnak teljessé, amire nem lenne lehetőségem, ha nem itt, és nem ebben a csapatban dolgoznék. Sok áldozattal is jár persze, de minden percét megéri. Remélem, hogy 10 év múlva is a Győri Balett tagja lehetek, hisz ebben a közegben és társulatban tudok igazán kiteljesedni.