Kovács Zétény 15 éves. A középiskolások mindennapi életét éli, miközben hosszú évek óta arra készül, hogy megvalósíthassa élete álmát és séf lehessen. Addig is örömmel főz. Otthon éppúgy, mint az iskolai gyakorlaton. Szívesen kísérletezik a konyhában, újabb és újabb ízkombinációkkal. Legutóbbi születésnapjára egy mozsarat kért.

Középső csoportos voltam az oviban, amikor már egyre több főzéssel és gasztronómiával kapcsolatos dolgot néztem. S aztán ezeket a játék konyhámban el is készítettem. Később amikor csak tudtam, felmásztam a pultra, megpróbáltam szeletelni és utánozni a dolgokat.

– Mi volt az első főztöd?
– Zacskós paradicsomleves. A konyhabútor fogantyúin felmásztam, bekapcsoltam a vízforralót, aztán beleöntöttem a levesport és elkevergettem. Ahogy telt az idő, egyre több mindent szerettem volna kipróbálni.

– Engedték?
– Igen, de azért féltettek. Először főleg salátákat készítettem, aztán negyedik osztályos koromban már elkezdtem sütögetni húsokat is. Erre az időre esett az első rántott húsom, ami elég jól sikerült, és lassan tudatosult bennem, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. Érdekelt a versenyszerű főzés, s titokban jelentkeztem apa laptopján a Konyhafőnök Junior nevű versenybe. Persze utána elmondtam a szüleimnek, de azért meglepődtek, amikor apát felhívták, hogy mikor induljunk Pestre.

– Hogyan zajlott a verseny?
– Az első fordulóban itthon kellett elkészíteni egy hentestokányt és felvinni a stúdióban kialakított konyhába. Ízlett nekik, továbbléphettem. Ott már a stúdióban főztünk cukkinikrémlevest és lecsót. A harmadik forduló már játékosabban zajlott: tojáshabot csináltunk, amit kézzel kellett felverni. Azt mondták: akkor jó a hab, ha a fejed fölé fordított tálból nem esik ki. Esni nem esett ki, hanem szép lassan csúszott rá a fejemre… Aztán kaptunk egy levelet, hogy a verseny alsó korhatárát feljebb vitték, s én így abba már nem kerülhettem be. Nagyon csalódott voltam.

A nagymamám jó ismerősei az egyik belvárosi vendéglő tulajdonosai, dolgozói. A verseny előtt elmentem hozzájuk és ők segítettek felkészülni, amiért ma is hálás vagyok. Azóta jóban vagyok az ottani séffel és egy-egy nagyobb eseménynél ma is hívnak, és én mindig örömmel tanulok.

Hatodikban már végleg eldöntöttem, hogy a méltán híres Krúdyban szeretnék továbbtanulni, így hetedik-nyolcadikban erre gyúrtam.

– Szüleid örültek a választásodnak?
– Arra figyelmeztettek, hogy a mai világban több lábon érdemes állni, és arra is, hogy a vendéglátás kemény szakma, 12-14 óra munka, ami nem tesz jót a magánéletnek. Tudom, hogy rengeteg jó szakma van, lehet valaki mérnök, orvos, de engem más nem érdekelt. Végül is azzal engedtek el, hogy csináljam örömmel, mert egy mondás szerint aki szereti a szakmáját, az sohasem dolgozik.

– Jól érzed magad a Krúdyban?
– Nagyon jó érzés volt ide bekerülni. Az általánoshoz képest hatalmas váltás. Ott mindig riogattak bennünket a középiskolával, de ezekből szerencsére semmi nem lett igaz. Szigorú, de jó tanáraink vannak, akikkel bármilyen problémát meg lehet beszélni.

– Otthon rendszeresen főzöl?
– Hetente egyszer biztos. Egyébként lefoglal a digitális oktatás, hiszen reggeltől délutánig folyamatosan a gép előtt ülök. Amikor van időm, akkor engem az kapcsol ki, ha a konyhában kísérletezhetek. Szeretem az érdekes ízkombinációkat kipróbálni. Például étcsokit összeolvasztok friss chilivel, s ha ehhez még citromlevet is csöpögtetek, akkor finom lesz tőle. Elkezdtem kevergetni egymással különböző anyagokat, fűszereket. A szülinapomra ezért egy gránitmozsarat kértem. Óvatosan kell vele dolgozni, mert olyan nehéz, hogy ha leesik, akkor vagy a lábamat vagy a követ töri el. Szeretek mindent kipróbálni, de legjobban a különbözőképpen fűszerezett roston sült húsokat. Mindig próbálom egy kicsivel továbbfejleszteni a rozmaringos kacsamellet, ami céklapürével tálalva az egyik kedvencem.

– Mit jelent neked a főzés?
– Szabadságot és alkotást. Van egy alap, egy adott hús vagy zöldség, amihez az elkészítéskor mindig hozzáadok valamit magamból, s ez nagyon jó és felszabadító érzés.

– Mik az álmaid?
– Végigcsinálni az iskolát, s utána a világnak minél több helyére szeretnék kijutni, hogy nagy szakácsoktól tanulhassak. S ha már minden konyhából sikerült valamennyit elsajátítanom, akkor szeretnék séf lenni és nyitni egy saját éttermet.