A Rába-gyár korábbi vezérigazgatója őszintén mesélt múltról és jelenről, a Rábáról, az Audi-szerződésről, és arról is, hogy él most.

Miért vállalta el 1990-ben a rendkívül nehéz helyzetben lévő Rába vezetését?

Való igaz, a KGST bedőlésével a cég borzalmas gazdasági helyzetbe került 1990-re. A kassza kiürült, a vállalat 1,4 milliárdos adósságot halmozott fel, és ahhoz is hitelt kellett felvennünk, hogy a dolgozók bérét ki tudjuk fizetni. Ám a Rábában ezzel együtt is óriási potenciál volt. Egy orosz kintlévőség behajtásával és a szentgotthárdi Opel-gyárban meglévő, húszszázalékos tulajdonrészünk eladásával sikerült talpra állnunk. A hiteleinket visszafizettük és termékfejlesztésbe kezdtünk, végül a vállalat annyira megerősödött, hogy tőzsdére vittük. Amikor tíz év után, 2000-ben elbúcsúztam, hétmilliárd forint volt a cég számláján, az összeg hetven százaléka amerikai állampapírokban.

Sokan úgy tartják, hogy ön hozta Győrbe az Audit. Ez igaz?

Rengetegen vannak, akik szeretnék magukénak tudni ezt az érdemet. A tény az, hogy az 1990-es évek elején új gazdasági kapcsolatokat kerestünk Nyugat-Európában, amikor hírt kaptunk arról, hogy az Audi helyet keres egy új gyár létesítéséhez. Azonnal felvettük velük a kapcsolatot. Eljöttek Győrbe és többször is alaposan felmérték az akkor még félkész állapotban lévő százezres Rába-csarnokot. Végül több mint 150 helyszín közül esett a választásuk Győrre. Én adtam el nekik a csarnokot, ahol az első motorgyár épült, és én írtam alá velük az erről szóló szerződést. Szóval, ha valaki azt mondja nekem, hogy ő hozta Győrbe az Audit, mosolyogva előveszem a szerződéskötéskor készült albumot, és udvariasan megkérem, hogy mutassa meg magát valamelyik fotón.

Az utóbbi időben viszont kevesebbet lehetett hallani önről. Hogy él most?

79 éves vagyok, hét éve vonultam vissza, amikor a feleségem megbetegedett rákban, és egyre többet kellett vinni kezelésekre, ám az életét sajnos nem lehetett megmenteni. Két fiam és három unokám van, imádom a Szigetközt és a vízpartokat, sokat járok horgászni. Győrújfalun élek, itt építettünk házat, amihez egy hatalmas kert is tartozik, amit én tartok rendben. A kutyám, az örökmozgó Dina itt szabadon futkározhat. Nagyon szeretem a sportot, a női kézilabdacsapat meccseire bérletem van. Egyébként túl vagyok egy szívműtéten és az ízületeim sem a régiek már, de ez ebben a korban már aligha meglepő.

Számtalan rangos díjjal ismerték el élete során, mit szólt hozzá, amikor megtudta, hogy Győr díszpolgára lesz?

Három nagy győri gyárat vezettem, a Rába után a szeszgyárat és az Észak-Dunántúli MÉH-et is irányítottam. Büszke vagyok rá, hogy az én időszakomban mindegyik nyereséges volt. A díszpolgári címre ezért egyfajta életműdíjként tekintek, hiszen az elmúlt években nem voltam már gazdaságilag aktív. Ugyanakkor nagyon jólesik ez az elismerés, hiszen attól a közösségtől kaptam, ahol felnőttem, ahol dolgoztam, és amelynek, úgy érzem, a mai napig tagja vagyok.