![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/168464251_10157724973652035_2426024195743627780_n.jpg)
Több helyszínen, három civil szervezet és rengeteg önkéntes összefogásával indult meg a szemétszedés. A Szedett Szemét csoport korábbi akciói után most Győrszentiván környékét tisztította meg az illegálisan lerakott és eldobott hulladéktól.
Több mint 70 önkéntes, 1 furgon, 2 utánfutóskocsi, 1 Belarusz traktor utánfutóval. Több mint 300 zsák, 3 teli konténer és ami mögötte van.
– írják a Szedett Szemét Facebook-csoportban április 3-án, szombaton délután.
A nagy összefogás több egyesület munkája, a Szedett Szemét csoport, a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltók, és a Szentiváni Önkéntes Szemétszedők együtt álltak neki a hatalmas munkának.
Rengetegen egyénien vettek részt a szedésben, több résztvevő a családjával haladt végig egy-egy útvonalon.
A képen a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltók telephelye van, ahol reggel egy darab szemét sem volt, délután 4-re viszont egy szeméttelepnyi szemetet hordtunk ide a természetből – szerepel az egyik posztban, és a szöveg nem túlzó, a képeken jól látszik, hogy valóban rengeteg hulladék gyűlt össze. A szóban forgó kép:
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/168821424_10157724886137035_6825299479023654859_n-700x933.jpg)
Győr városa is az akció mellé állt zsákokkal, illetve a konténereket a Győr-Szol Zrt. biztosította. Dr. Dézsi Csaba András polgármester is támogatta a kezdeményezést.
Jövő héten kisebb feladatot vállalunk, a győri iparcsatornát tisztítjuk meg, a helyi horgászok részvételével. Csatlakozzatok Ti is!
– mutatott előre az egyik szervező posztja.
A tűzoltótelepen összegyűlt hulladékról videó is készült:
Az önkéntesek fotóiból készült galéria:
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/168880956_3896058060487494_9157155634757938037_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/166982222_1494214964254646_4706128102559503472_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/168303911_3896057030487597_3572390224939934273_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/168471397_3896058367154130_5158482677144715796_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/168821424_10157724886137035_6825299479023654859_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/168443525_214613223793080_4644121758678899963_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/168271844_1237332233348830_4548792569372094808_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/168255252_10157724886552035_8707970001554179922_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/167544443_316041879939536_3257567386637345589_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/168005470_157960389529158_2657825780223902463_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/167400206_469173974507622_4530078528509134605_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/167506108_237301321456142_69442045870419627_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/04/167037539_548396633225157_7985708817194243125_n.jpg)
TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt