Dr. Bánai Györgyi háziorvos immár harminc éve látja el a szigeti betegeket. A budapesti származású doktornő több mint négy évtizede érkezett Győrbe, s családjával Győrújbaráton lelt otthonra. Szülei műszaki emberek, számára viszont egyértelmű volt az orvosi pálya. Meg sem fordult a fejében más lehetőség, emberekkel akart foglalkozni. Munkáját tavaly „Sziget Szolgálatáért” díjjal ismerte el a város önkormányzata.
Az egyetemi diploma után a győri kórház III-as belgyógyászatán dolgozott, közben szakvizsgázott és tapasztalatokat gyűjtött. Tizenegy év után aztán gondolt egy nagyot és a háziorvoslást választotta. Bár az összeszokott kórházi csapat hiányzott neki, nem bánta meg a döntést. Egykori egyetemi évfolyamtársa lett a kolléganője, akivel ma is közös rendelőben dolgoznak. Munkatársak és barátnők, hosszú ideje szinte párhuzamosan halad az életük.
Kétezernél is több páciens tartozik hozzá. Zömében jól ismeri őket, de vannak olyanok is, akiket évekig nem lát. Azt gondolhatnánk, ez jót jelent, hiszen ha valaki nem megy orvoshoz, akkor biztosan egészséges és a doktornak is könnyebb a dolga. Ám dr. Bánai Györgyi szerint ez tévedés. A súlyos betegségek eleinte sokszor tünetmentesek, s mire kiderülnek, már nagy a baj. Az elhanyagolt kórokat nehéz gyógyítani. Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni a szűrővizsgálatok fontosságát. Örvendetes viszont, hogy a fiatal, harmincas generáció már tudatosan figyel magára. Náluk jóval természetesebb az egészséges életmód, tudják mennyire lényeges a helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás.
Úgy véli, a háziorvosi munka fő nehézsége a mérhetetlen mennyiségű adminisztráció. Szerencsére képzett és strapabíró asszisztense ennek nagy részét leveszi a válláról. Hivatása szépségei között említi a régi betegeivel való szinte családias kapcsolatát. A koronavírus-járvány idején sajnos több tragikus eset történt körzetében. Nem csoda, hogy lelkileg összetörte őt fiatal és középkorú páciensei halála.
Ám vannak kisebb-nagyobb sikerek, amik erőt adnak a továbblépéshez. Legutóbbi esete múlt héten történt. Egyik betege fia kíséretében érkezett hozzá, napok óta furcsa rosszullétei voltak. A vizsgálattal gyorsan kiderült, hogy a rosszullétet percenkénti szívmegállások okozták, de mindig magától újraindult. A felismert baj és az azonnali segítség megmentette a beteget, aki a kórházban beültetett pacemakerrel otthon van és panaszmentes.
Dr. Bánai Györgyi a férjét már elvesztette, de szülei, lánya és három unokája fényt hoznak az életébe, gyakran utazik hozzájuk. Itthon sem magányos, mert jó barátok veszik körbe. Unatkozni nem szokott, szeret kertészkedni, olvasni, kirándulni, szívesen jár kiállításokra, színházba és moziba. Nyári hétvégeken pedig irány a Balaton!