„Miközben több mint 29 milliárd forintos kasszával vette át a várost a baloldali polgármester, a decemberi közgyűlésen már arról beszélt, egyetlen célja van, hogy jövőre ne menjen csődbe a város. Ezért egy 3,5 milliárd forintos folyószámla hitelt is megigényelne" - tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Fekete Dávid.
Mint azt a Fidesz-KDNP győri frakcióvezetője hangsúlyozta: „Sajnálatos az a tény, hogy bár a Fidesz-KDNP győri frakciója hetek óta kéri, hogy a 2025-ös évre vonatkozó költségvetési tervezetet mutassa be a városvezető, ez továbbra sem történt meg. Míg korábban már novembertől a többségi frakció aktív alakítója volt a város következő évi költségvetésének, addig Pintér Bence továbbra is elzárja az információkat a képviselőktől. Kétséges, hogy ilyen körülmények között lesz-e határidőre jövő évi költségvetés” – hangsúlyozta dr. Fekete Dávid.
A politikus hozzátette: „Az is egyértelművé vált, hogy Pintér Bencének nincs napi információja a város gazdasági helyzetével kapcsolatban, nincs programja, sem költségvetési koncepciója. Miközben nem osztja meg a valós gazdasági információkat, a jövő évi költségvetés tervezéséhez szükséges munkaanyagokat, elvárja, hogy egy több milliárdos hitelkeretet akasszunk a győriek nyakába.”
Dr. Fekete Dávid úgy véli, a polgármester a kormányzatot is támadja, annak ellenére, hogy a korábbi években számos fejlesztési projekt éppen a kormányzat támogatásával valósulhatott meg Győrben.
„A konszenzus tényét folyamatosan hirdeti a baloldali polgármester, ez azonban a gyakorlatban csak ritkán valósul meg. Ez a december 20-i közgyűlésen is jól látható volt, hiszen több olyan napirendi pont is felkerült a közgyűlési döntések közé, melyekről nem történtek egyeztetések. Ráadásul több olyan sürgető kérdés be sem került a megtárgyalandó ügyek közé, melyeket a Fidesz-KDNP győri frakciója fontosnak tartott” – ismertette a frakcióvezető.
Végezetül kiemelte: „A Fidesz-KDNP győri frakciója felszólítja Pintér Bencét, hogy a közösségi médiában végzett tevékenysége, az így született nemegyszer fals bejegyzések publikálása helyett kezdje el a tényleges munkát, hiszen ezzel a hozzáállással valóban csődbe viszi Győr városát a baloldali polgármester!”