Erdélyi Tibor ménfőcsanaki méhészmester is megnyitotta műhelyének kapuit a Kézművesek Világnapján, hogy betekintést nyújtson szeretett munkájába és a méhek titokzatos életébe.

A Magyar Kézműves Szövetség szervezésében több mint 30 településen, 60 műhely nyitotta ki kapuit az érdeklődők előtt.

Erdélyi Tibor büszke mesterségére, és szívesen mesél szakmájáról és a méhek életéről. Tibor 1988-ban nyúlt be először egy méhkaptárba, akkor köteleződött el, rögtön szerelmes lett a méhészetbe. Szimpatikus volt számára a méhészek nyugodt, békés élete, a természet közelsége, és arra vágyott, hogy megismerje a szakmát és a méhek világát. Naplójába ekkor jegyezte be: méhész szeretnék lenni. Az álom hamar valóra vált, a rendszerváltáskor megörökölte a ménfőcsanaki óriási birtokot, ahol ma is dolgozik. Tibor elvégzett minden lehetséges képzést, amely a méhészettel kapcsolatos, az OKJ-s szakképzéstől egészen a Szent István Egyetem méhész szakmérnöki karáig. Eredetileg műszaki végzettséggel mélyfúró és kútüzemeltetőként az olajiparban dolgozott, majd a tanárképző befejezése után a közművelődésben tevékenykedett, 27 éve azonban már a méheknek él.

Húsz méhcsaláddal kezdte, a folyamatos fejlesztésnek, a szaktudásnak, a tapasztalatnak köszönhetően, mára 300 családja van. „Technikailag átfogni a birtokot nagy szakmai tudást igényel, sokrétű ismeretet kíván, hogy olyan haszonállattal dolgozok, amely szabadságát nem korlátozhatom. Tudásunkat, emberi önzésünket, agressziónkat nem tolhatjuk a méhekre, mint ahogy sok más haszonállatnál, gondolok többek között brojler csirke- vagy a sertéstartásra” – hangsúlyozta a szakember.

Erdélyi Tibor szerint, ha felnyitunk egy kaptárt, a tökéletes társadalmat látjuk, és ennek részévé is válhatunk. A méhek az alkalmazkodó képességet négymillió éve tanítják az embereknek, ők segíthetnek visszaállítani a lelki békénket, általuk újra rácsodálkozhatunk a világra és visszatalálhatunk a harmóniához. „Ez egy őszinte mesterség, zsugori, önző méhésznek nincsenek méhei” – vallja a ménfőcsanaki kézműves.

Tibor folyamatosan vándoroltatja a méhcsaládokat a virágzáshoz igazodva: repce, akác, mézontófű, hárs, napraforgó, aranyvessző. Különleges mézeket készít belőlük, többek között a Hungarikumnak jegyzett akácméztől kezdve az aranyveszőmézen át a gesztenyemézig. Az idei méztermésről azt mondja a szakember, még bizakodó, habár az időjárás nem kedvezett a virágzásnak. Neki az akácmézből származik a fő bevételi forrása, de ha kevés lesz a sárgabarack, akkor az akác is sérül, így kevesebb lesz a méz is. Hazánkban 15 ezer méhész dolgozik, s nálunk a legnagyobb a méhsűrűség: egy négyzetkilométerre átlagosan 10 méhcsalád jut. Jelenleg a magyar méz adja az unió össztermésének a tizedét. A magyar méz kétharmada exportra megy.

Erdélyi Tibor Ménfőcsanakon maga csomagolja termékeit, amelyet ott helyben megvásárolhatunk, de megtalálhatjuk portékáját a budapesti Vörösmarty téri karácsonyi vásárban, és külföldre is szállít.

A méhész imádja a mézet, a karakteres, zamatos ízűeket. Most nyáron a kedvence a ménfőcsanaki utcai hársakról, a temetői japán akácokról, az autópálya felé eső területről származó, az olajfüzek és a bálványfák virágairól begyűjtött nedűk keverékéből született mézkülönlegesség.