Egy választási kampány piszkos előjátéka

Cserjés László Gábor
2023.09.15. 17:55

Hiteles tájékoztatás helyett hogyan csinál politikát a belterjes ellenzéki sajtó, miként használ föl politikai céljaihoz különböző embereket, akiket egyszer felemel, máskor leejt, megaláz, majd felmagasztal. Teszi ezt kioktató módon, látszólag jól értesülten, magabiztosan, ha kell, azonnal megtagadva egykori, ma is hangoztatott önmagát. A korai győri választási kampány piszkos előjátékának néhány elgondolkodtató mozzanatába avatjuk be az olvasót.

Az adriai szexorgián lebukott Borkai Zsolt egykori polgármester három évvel ezelőtt a gúny és a megvetés tárgya volt a közéletben, s ezen belül a sajtóban. Tegyük hozzá, jogosan. Akkor kíméletlenül nekilátott szétmarcangolni az ellenzéki sajtó is. Kapóra jött préda volt nekik, hiszen a Fidesz támogatásával választották meg, s a párt tagjaként irányította a várost.  Amikor „lőttek” rá, igazából a Fideszre céloztak, de nyilvánvalóan Borkait is eltalálták. Nem is akarták kímélni, kikerülni, hiszen az ellenzék számára akkor helyben ő testesítette meg az általuk gyűlölt pártot.

A történtek után Borkai egy ideig kényszerűen kivonult a politikából, kilépett a pártból, most viszont elérkezettnek látta az időt arra, hogy új hullámokra ülve megpróbáljon visszahajózni a helyi közéletbe, immáron a Fidesz nélkül. A kormánypárt minden híresztelés ellenére most sem bocsátott meg neki, nemrég a Blikkben Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a következőképpen nyilatkozott Borkairól:

„A baloldal alternatív jelöltje lett, de valószínűleg ezt ő még nem vette észre. A teljes baloldali média mögötte áll. Milyen érdekes, hogy akik annak idején kicsinálták, most azok segítik, nem? Ez nem tűnik fel neki? Sosem tartottam túl okos embernek. Azt hittem, megtalálta a békéjét, megúszta ezt a botrányt, és talán most, négy év után ki mer menni az utcára, az emberek közé. Azt hittem, ezzel így elégedett.”

Később hozzátette: „Sajnálnám Győrt, ha őt választanák meg.”

A bukott polgármestert az ellenzék sajtója a keblére öleli. Elfeledte az Adriát, a prostituáltakat. Megbocsátotta neki, mert most már nem áll mögötte a Fidesz. Borkai hetente haknizza végig a korábban utált, följelentett ellenzéki sajtót, mert teret kap a jelenlegi helyi hatalom mocskolására, saját felelősségének másokra történő, hazug átruházására.

Van persze ennek a politikai és médiaszínjátéknak más helyi szereplője is, az LMP propagandafelülete, az ugytudjuk.hu főmunkatársaként jegyzett Pintér Bence, akit hamar befogadott az ellenzéki média. Pedig Pintér igazi világnézeti kalandor, világnézeti kanyarjait, életútját nehéz követni. Már középiskolában a kifejezetten liberálisnak számító Alternatívának írogatott, majd egyszer csak a vállaltan jobboldali Mandinernél kötött ki. Ott egészen a szerkesztői posztig vitte, aztán hirtelen az akkor átmenetileg a Simicska Lajos által vezérelt Magyar Nemzethez szerződött. Simicska azonban rövidesen eltűnt a politikai süllyesztőben, és ezután Pintér is távozni kényszerült. Az Ungár Péter politikus és Gerényi Gábor által birtokolt azonnali.hu munkatársa lett, ott megbízott főszerkesztő-helyettesként is dolgozott. 2020-ban kikötött az LMP-s Ungár Péter résztulajdonában lévő győri és szombathelyi ugytudjuk.hu oldalon, ahol az első pillanattól kezdve építeni kezdte saját politikai karrierjét. Társául szegődött Papp László Tamás, akivel szinte minden eseményre együtt járnak, ugyanarról írnak, ugyanabban a szellemben. Papp az Átlátszó külsős szerzője, a Magyar Narancsban is rendszeresen publikál, noha annak impresszumában a külsősök között sem tüntetik fel. És természetesen az Úgytudjuk oldalt és annak főmunkatársát, Pintért erősíti mindig, mindenhol és minden áron.

A két ember a korai kampánykezdés idején újabb játszóterekre lelt, más mellett leginkább a 24.hu oldalon. Ez a sok saját, főállású szerzőt alkalmazó oldal egyszer csak kommentár nélkül közölte Pintér Bence egyoldalú és elfogult helyzetértékelését a győri politikáról, a helyi közéletről. A 24.hu nem küldött saját, vagy legalább rendszeresen külsősként foglalkoztatott újságírót Győrbe, nem ellenőrizte Pintér írásának igazságtartalmát, teljesen megfelelt nekik az a nézőpont, amit az úgytudjukos újságíró képviselt. Azt azért az elején még óvatosságból feltüntették, hogy hol dolgozik az alkalmi szerző.

Aztán természetesen rövidesen feltűnt a 24.hu oldalán Pintér elválaszthatatlan szellemi társa, a vele közösen dolgozó Papp László Tamás is. Neki pedig arra adott teret az oldal, hogy végtelenül hosszú interjút közöljön a polgármesteri indulását bejelentő Pintér Bencével, hogy a korábbi „véleménycikkét” erősítő gondolatait sulykolni tudja. A 24.hu azzal magyarázta a riporter és a riportalany tegeződését, hogy korábban kollégák voltak. Gyenge magyarázat. Ők ugyanis most is kollégák.

A 24.hu szinte automatikusan, de mindenképpen ellenőrizetlenül közli az Úgytudjuk „információit”. Egy példa: átvették az egyik győri sportegyesület elnökválasztásáról szóló tudósítását. Ebben az szerepel, hogy ketten indultak a posztért, s Borkai legyőzte a Fidesz jelöltjét. Csakhogy nem volt Fidesz-jelölt. Ezek könnyen ellenőrizhető tények. Borkai egyedül indult és győzött. Ez már nem illett azonban a képbe. Sokkal jobban hangzott, hogy Borkai legyőzte fideszes ellenfelét. A 24.hu átvette és nem helyesbítette a hazugságot.

Papp László Tamás persze a Magyar Narancsban is írt címlapképes interjút Pintér Bencével, már akkor, amikor nyilvánosan bejelentette polgármester-jelölti indulását.

Nemcsak az újságíró-etika, de a minimális erkölcsi tartás, és a szokásjog is megkövetelné, hogy ha egy újságíró bejelenti indulását, szünetelteti újságírói munkáját. Ez a minimum. Győrben is így volt eddig. A Kisalföldben egykor főszerkesztő-helyettesként dolgozó Fábián György országgyűlési képviselő akart lenni, de amikor indulását bejelentette, letette a tollat.

Vajon Pintér Bence hogy cselekszik?

Érdemes elolvasni, hogy ez a fiatalember mit gondol önmagáról. Ironikusnak szánt „önjellemzését” a Transzperens újságírásért című internetes oldalon hetykén így fogalmazta meg:

„Üdvözlök mindenkit! Pintér Bence vagyok, újságíró, a Március17 kör alapítója, emellett egyrészről – idézem – hasznos idióta; cion-komcsi-liberális; a liberális egó rákos túlburjánzása; buta, unalmas, hiteltelen. Másrészről pedig vélt kormánypárti elkötelezettségemre utalva – szintén idézem – kiszes  …; kiszesek ….- és talpnyalója; csúszómászó … kiszes féreg. Ezeket a jelzőket az Önök kedvéért szedtem össze a különböző írásaim alatt megjelent kommentekből és a Tumblrről, mivel nagyszerűen illusztrálják azt a problémát, amivel ma Magyarország küzd.”

Pintér függetlennek hirdeti magát. A Partizán Média YouTube-csatornáján – ahol egyébként nemrég Borkai rendkívül kínos interjút adott, amit már nem engedtek neki letiltani, hiába próbálkozott vele – a napokban Ungár Péterrel beszélgetett a műsorvezető Gulyás Márton. Pintérről is szó esett. Idézzük:

„Gulyás Márton: Győrben Pintér Bence jelentette be az indulását, aki ugye a te tulajdonodban lévő Úgytudjuknak az újságírója. Az ő indulásával kapcsolatban mi az álláspontja az LMP-nek?

Ungár Péter: Nincs.

Gulyás Márton: Az azt jelenti, hogy tárgyaltok esetlegesen a támogatásról?

Ungár Péter: Az azt jelenti, hogy nincs álláspontunk. Ha lesz, akkor tájékoztatjuk a nyilvánosságot.

Gulyás Márton: Jó, de akkor nem zárkóztok el attól, hogy bármilyen szempontból, azért tárgyaljatok is vele.

Ungár Péter: Nem.” (Egy alig hallható és érthető válasz)