Egyikünk sem tehet a múltról. De mindegyikünk tehet a jelenért és a jövőért.

Egy vérből valók vagyunk. Te itt Győrben, Fertődön, Békéscsabán, ő ott Nagyváradon, Korondon, Kassán, Gútán, Adán, Óbecsén, Nagydobronyban, Munkácson. Akkor is, ha szlovákul írod a neved, akkor is, ha román nyelvű a házad tulajdonlapja, ha ukránul kell beszélned a hivatalokban, ha a szülővárosodban nem tűzheted ki a piros-fehér-zöld zászlót, ha vajdaságiként az anyaországban szerbnek neveznek.

Nem tehetsz róla, hogy egykor a nagypolitika így döntött, s hogy Magyarország az egyetlen olyan ország lett Európában, melyet saját népe határol más államok kisebbségeként. A csonkítás okozta fantomfájdalom azóta sem múlt el, akarva-akaratlan ott lüktet a maradékban és a levágott tagokban egyaránt. Öröklődik is valami rejtélyes módon, hordozzuk génjeinkben a nemzet keresztjét. Nekünk ez adatott.

Egyikünk sem tehet a múltról. De mindegyikünk tehet a jelenért és a jövőért.

Te itt, az anyaországból elindulhatsz, bejárhatod azokat a területeket, ahol elszakított testvéreid élnek. Meglásd, örömmel, jó szívvel fogadnak, s te rájössz, hogy otthonról hazamentél. Többé nem fogod irigyelni a nekik juttatott forintokat, adományokat. Többé nem fogsz ellenük szavazni egyetlen népszavazáson sem. Azt kívánod nekik, amit magadnak kívánnál.

Ő pedig ott, a határon túl tehet azért, hogy belakja szülőföldjét, megőrizze hagyományainkat, beszéljen magyarul és így nevelje a gyermekeit is.

Ez a nemzeti minimum, mert egy vérből valók vagyunk.