Egyeztetés

Egyelőre nem költözik a színház és a balett

Győr+
2020.03.05. 10:00

Egyelőre nem költözik a színház és a balett társulata – hozta meg a döntést a győri városvezetés a színházépületben működő kulturális intézmények vezetőivel való egyeztetést követően.

Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere, Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója és Kiss János, a Győri Balett igazgatója a lehetőségeket mérlegelve egyeztettek arról, hogy a következő, 2020-2021-es évadban még nem költöznek ideiglenes játszóhelyükre a társulatok.

„Az Olimpiai Sportpark a város kiemelt sportlétesítménye, amely azt a célt szolgálja, hogy edzőtáborokat, versenyeket bonyolítsanak benne, valamint, hogy a győri sportolók otthonául szolgáljon. Sport és kultúra sok esetben tud kéz a kézben járni, de csak egymást erősítve, nem pedig gyengítve. A létesítményt meghagyjuk a sportolóknak” – fogalmazott Dr. Dézsi Csaba András polgármester.

Hozzátette, hogy „a színházépület felújításának idejére a társulatoknak új otthont kell találnunk. Az igazgatókkal szoros együttműködésben, igényeiket figyelembe véve dolgozunk a lehető legjobb a megoldáson. Javaslatok már vannak, most ezek megvalósíthatóságát vizsgáljuk.”

Fentiek okán született az a döntés, hogy a 2020/2021-es évadban a Győri Nemzeti Színház és a Győri Balett társulata még biztosan a belvárosi kőszínházban marad, és továbbra is a megszokott helyen várják a kultúra szerelmeseit.

„Üdvözöljük Polgármester úr döntését, miszerint új, ideiglenes játszóhelyet keres a társulatoknak. Annak megtalálásában és kialakításában támogató közreműködésünkről biztosítottuk, a megvalósítással kapcsolatos egyeztetések során állunk rendelkezésére” – fogalmaztak az igazgatók.

A felújítással kapcsolatos kiviteli tervek már elkészültek, jelenleg a közbeszerzési eljárások előkészítése zajlik. Az Önkormányzat és a kulturális intézmények közös célja és érdeke, hogy még ebben az önkormányzati ciklusban felléphessenek régi-új otthonukban.

Kapcsolódó témák: #Győri Nemzeti Színház |