Küzdelmes a csend, a nyugalom, a látszólagos tétlenség
KarantÉN címmel új sorozatot indítottunk: ismert és inspiráló, városunkhoz kötődő embereket kértünk meg, írjanak olvasónknak. A napló jellegű bejegyzéseikben beengednek minket a nappalijukba, a kertjükbe, esetenként pedig még a háló- és fürdőszobájukba is, hogy mindannyian lássuk, ők mit kezdenek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. Hogyan használják fel megnövekedett szabadidejüket úgy, hogy aztán az önkéntes, netán elrendelt karanténból megerősödve térhessenek majd vissza az egyre inkább vágyott, átlagos hétköznapokba. Ők is, mi is, mindannyian. Ma Sárai-Szabó Kelemen, a Szent Mór Bencés Perjelség perjele „beszél” hozzánk a monostor csendjéből.
„Máshol, Kedves, nem lesz világ, csak bennünk.
Folyvást
át- és átformáljuk a létet. Mind ami kívülünk van:
csökken és tűnik egyre.
…
Hogyha komor korforduló jön, mindig akadnak
ily kitagadtak: már nem övék a tegnap s még
nem a holnap.
Mert az a holnap is messzi az embereknek. Minket
meg ne zavarjon ez; adjon erőt, hogy a még fel-
ismert formát őrizhessük
(R. M. Rilke: Duinói elégiák – A hetedik elégia)
Kedves Olvasó,
Rilke versrészletét használom fel, hogy felhívjam a figyelmet arra, amit már oly régóta hangoztatunk: a tegnap elmúlt, a jövő bizonytalan, egyetlen dolog a miénk: a jelen. A jelen az, amit formálhatunk, alakíthatunk, amiben tudunk alakulni. Tudatos jelenlétre van most szükség és arra, hogy mosolyunkkal, jó szándékunkkal, pozitívan alakítsuk a világot. „Nem lesz világ, csak bennünk” – most van igazán ideje annak, hogy önvizsgálatot tartsunk, hogy érzéseinket, érzelmi életünket rendbe tegyük. A rémisztő hírek helyett levegyük a polcról kedvenc könyvünket, kiválasszuk a kedvenc filmünket, chatszobában beszélgessünk barátainkkal és felidézzük a szép és vicces emlékeinket. „Őrizzük a felismert formát” – csodálkozzunk rá újra a kedvesünkre, a gyermekünkre, a barátunkra. Mit szerettünk benne és miért tartottunk ki mellette? Milyen jó tulajdonságom veszett el az évek alatt és miért lettem olyan, amilyen? „Fortélyos félelem igazgat” (József Attila), elbizonytalanít mindenkit, engem is. De az élet meg élni akar bennünk, tenni kell a dolgokat, tenni, ahogy lehet.
A félelem helyett a kreativitásunkat használjuk, online sörözzünk, pókerezzünk. Újra reneszánsza lehet az erdőjárásnak, az elhagyatott helyek keresésének. Ne hagyjuk magunkat, most igazán örülhetünk a technikának, a kütyüknek, otthon maradhatunk és mégis együtt lehetünk! Új világot kell teremtenünk, most egy ideig csak magunkban!
Már régen megfogott a Gyűrűk Ura című filmtrilógia második részében a gonosz varázsló, Szarumán egyik mondata: „A Régi Világ elenyészik a nagy igyekezet tüzeiben. Az erdők is odavesznek. Új rend van felemelkedőben.” Korunk igyekezetét láttam benne, a nyugtalanságot, a békétlenséget, a haszonelvűség mindent átható erejét. A „nagy igyekezet tüzei” felemésztették időnket, energiáinkat, kapcsolatainkat, az Isten adta teremtett világot és felemésztették emberségünket. Elgondolkodva nézzük most a világ nyüzsgő nagyvárosainak, látványosságainak embermentes képeit; amit eddig csak poszt-apokaliptikus filmek képkockáin kicsit hitetlenkedve néztünk, most a valóságban szemléljük. A Széchenyi tér mindig nyüzsgő terét, a bencés gimnázium és kollégium gyerekzsivajtól hangos folyosóit és termeit nagy csend borítja be, mint „fekete, sima bársonytakaró”.
Néhány évvel ezelőtt a némasági fogadalmukról híres karthauzi szerzetesek ősi monostoráról, Grande Chartreuse-ről készült egy dokumentumfilm, a Nagy csend a címe. A filmben nincsenek aláfestő zenék, párbeszédek, csak a civilizációtól távol eső monostorban felvett hangok: a téli hóesés csendje, a szél, a madarak, ajtók nyitódása és csukódása, csoszogó léptek. A hosszú film bemutatójakor a nézők nagy része egy óra után felállt és kiment, nem bírta az eseménytelenséget, a tétlenséget. Most ilyen lassú lett világunk is. Ilyen lett a győri bencések háza is. Csend van és nyugalom. A bensőnk, persze nem lett automatikusan csöndes és senkié nem lesz az varázsütésre.
Küzdelmes a csend, a nyugalom, a látszólagos tétlenség. Sokat viccelődünk most azon, hogy végre igazi kolostor lettünk és igazi szerzetesek. Nekünk nem fáj annyira a most kialakult helyzet lelki oldala, mint másoknak, mint a világban élőknek. A lelki oldala. De mivel testben élünk, mivel sok-sok családdal van kapcsolatunk, ezért aggódva nézzük, hogy mi lesz velük, mi lesz a megélhetésükkel, a kapcsolataikkal, az életükkel. Mi lesz az ország gazdaságával, a gyárak, munkahelyek hogyan fognak újraindulni? Próbálunk mi is online lenni: imádságot, jó szót közvetíteni, ha kell, akkor összekötni a rászorulót azokkal, akik tudnak és akarnak adni. Húsvét ünnepe közeleg: a halálon, az elmúláson győz az Élet Ura, megtöri annak hatalmát. A középkorban sok helyen szokás volt, hogy húsvéthétfőn a pap vicces történetekkel szórakoztatta és vidította fel a népet, így élték át a feltámadás örömét. Ennek a hitében élünk és örömünket szeretnénk megosztani mindenkivel.