Meghallgatás és odafigyelés

Egyházmegyei Zsinat kezdődött

J. Kovács Andrea Fotó: Ács Tamás
2024.09.13. 20:33

A győri Nagyboldogasszony-székesegyház felszentelésének búcsúnapján, szeptember 13-án Veres András megyéspüspök ünnepi szentmise keretében hirdette meg a Győri Egyházmegyei Zsinatot „Emlékezz, Te Krisztushoz tartozol!” mottóval, amely egy év múlva ér véget.

Az eseményről sajtótájékoztatón számoltak be a püspökségen.

„Már az apostoli kortól kezdődően voltak egyetemes, regionális és egyházmegyei zsinatok, melyek hozzátartoznak azóta is a katolikus egyház életéhez. A Győri Egyházmegyében utoljára 90 évvel ezelőtt volt, ezért elérkezettnek láttuk az időt a következőre. Az azóta eltelt időben a világ és az egyházunk is sokat változott, s a lelkipásztori munkánkban az új kihívásokra meg kell találnunk a megfelelő válaszokat” – fejtette ki dr. Veres András. 

Vlaj Márk teológia tanár elmondta, hogy az egyházmegyei zsinat nem állandó testület, a megyéspüspök hívja egybe, hogy a hívek mindennapi életét érintő kérdéseket, vagy a helyi szinten jelentkező igényeket, kihívásokat megtárgyalja, illetve, ezekkel kapcsolatban tanácsot kérjen papoktól és civilektől egyaránt. Az a célja, hogy megvalósuljon az Egyházban egymás meghallgatása, a Szentlélekre való odafigyelés, a hívek aktív bekapcsolása a részegyház mindennapi életébe, valamint a főpásztor segítése.

Hencz Márton püspöki titkár arról szólt, hogy az emberi élet minden területét érintő kérdésekkel foglalkozik a tizenhat zsinati munkacsoport. Így családpasztorációval, ifjúsággal, a papi élettel, lelkiségi mozgalmakkal, a plébániai élettel, liturgikus, hitoktatási, szociális, teremtésvédelmi, ökumenikus, nemzetiségi, gazdasági, egyházzenei, egyházművészeti és kommunikációs témákat vitatnak meg.A zsinathoz kísérő programok is kapcsolódnak. Az egyházmegye honlapján és közösségi média felületein imádságok és léleképítő gondolatok jelennek meg. A Lélek hullámhosszán – Együtt az úton címmel havonta kávéházi beszélgetéseket tartanak a Café Collisban. Ezen kívül kéthetente podcast beszélgetések lesznek a munkacsoportok tagjaival és fiatalokkal.

Kapcsolódó témák: #egyházmegye | #zsinat |