Bevallom, csak az akváriumi halakat ismerem fel. Viszont halat enni gyermekkorom óta nagyon szeretek - Havassy Anna Katalin jegyzete.
S mivel akkoriban nem léteztek még panírozott, fagyasztott halrudacskák, maradt a ponty. Nagypapámmal vettük meg mindig, szerettem nézni őket a hatalmas medencében, találgatni, melyik lesz a miénk. Szerettem, ahogy nagymamám pucolja, csak úgy pattogtak a pikkelyek. Vártam, hogy pukkanthassam az úszóhólyagot. Szerettem a halászlevet, akkor is, ha a fazékból kikukucskált a hal feje, mert nagypapa azt mondta: okos leszek tőle, mert belefőtt az esze… Kanalaztam is lelkesen a paprikás levet, az ikrát vagy épp a tejet, mert az unokáé volt a legfinomabb falat. Szerettem, ahogy nagymamám a szálkától óvva apró kis falatokat tett a tányéromra, csakis a patkó „lábáról”. S szerettem a történetet Ilus néniről, aki a Balaton partján csak úgy ropogtatta a sült keszeget, mert ha rendesen beirdalják és megsütik, mit számít a szálka?! Közben felnőttem, nagyszüleim és Ilus néni is már csak emlék, de a halételek szeretete maradt. Anyukám a „bűntársam”. Egy kikötése van csak: ne tengeri halat együnk, hanem magyart: főleg pontyot, keszeget, kárászt, süllőt és harcsát. Igyekszünk figyelni, hogy magyar vízből fogott legyen. A Győri Halnapok hiánypótló rendezvény. Minőségi halakkal, magyaros ízekkel várnak mindenkit, mert hisznek benne, hogy újra meg megszerettetik az emberekkel a magyar halas ételeket.
Korábban a témában: