KarantÉN címmel új sorozatot indítottunk: ismert és inspiráló, városunkhoz kötődő embereket kértünk meg, írjanak olvasónknak. A napló jellegű bejegyzéseikben beengednek minket a nappalijukba, a kertjükbe, esetenként pedig még a háló- és fürdőszobájukba is, hogy mindannyian lássuk, ők mit kezdenek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. Az otthonából töltött időről ezúttal a Győri Nemzeti Színház Kossuth-díjas művésze, Bede-Fazekas Csaba írt nekünk.

Rendkívül érdekes állapot, amiben most vagyok. Mintha egy időutazáson estem volna át, csak nem előre, hanem hátra. L­ényegében 26 éve már, hogy nyugdíjban vagyok, de csak most élem azt az életet, amit akkor éltem volna, ha nem dolgozom tovább.

Meg kell, hogy mondjam: hiányzik a munka, a mindennapos kötelezettség ­– a folyamat, amit annyi évtized alatt megszoktam, és ami után olyan jól tud esni a szabadság. Ez most kényszerhelyzet, ráadásul veszélyes is, és ki tudja, mikor lesz vége. Azért napjaim nem telnek tétlenül, sok minden van, amit most megtehetek, sőt meg kell tennem.

Nem kelek korán, kényelmesen megreggelizem, utána pedig gyakran az udvarba, vagy a garázsba vezet az út, ahol mindig van mit tenni-venni, rendet rakni, selejtezni. Ezzel a számomra elegendő mennyiségű kötelező napi mozgást is letudom.

Visszafele a lakásunkhoz tartozó teraszon általában megpihenek, ide kora délután gyönyörűen besüt a nap, jól esik, feltölt. Aztán ebéd – közben gyakran heves eszmefuttatás fiammal, melynek feleségem az elszenvedője –, majd szieszta, melyet legtöbbször kedvenc időtöltésem, az olvasás tesz ki.

5-6 könyv mindig van az éjjeli szekrényemen, ezek közül 3 hely állandóra kibérelve Ady, Márai és Illyés Gyula által. Jelenleg ezek mellett Mészöly Miklós és Polcz Alaine leveleit, illetve Roger Federer életrajzát olvasom.

Kora este mindig sor kerül egy kis passziánszra, később pedig bekapcsolom a tévét – főleg a sportcsatornákat nézem, s bár most többnyire régi meccseket ismételnek, gyengülő memóriám nagy előnye, hogy újra végig tudom izgulni kedvenc tenisz, vagy UFC mérkőzéseimet.

Későn, éjfél és hajnal 1 között fekszem, újra olvasok, míg le nem csukódik szemem, lámpaoltás után és elalvás előtt pedig birkák helyett verseket, szerepeket memorizálok.

Hát így! Persze nem minden nap egyforma, most főleg, hogy Máté fiam is itthon van, sokat vagyunk együtt hármasban, beszélgetünk múltról, jelenről, jövőről, régi filmeket, sorozatokat nézünk, zenét hallgatunk. Roppant szerencsések vagyunk, hogy együtt, egymásra vigyázva várhatjuk, hogy visszatérjenek azok a sokat szidott „szürke” dolgos hétköznapok.

További KarantÉN történetek:

Egyetlen dolog a miénk: a jelen – Sárai-Szabó Kelemen írása,
A karantén akárhányadik napja – Jakabos Zsuzsanna otthon töltött napjai,
Sorozatfüggők önkéntes karanténban – Balla Richárd naplózza az elvégzett teendőket,
Húsz fekvő minden Győrfi Pál-videó után – Egy személyi edző a négy fal között,
Bábművész a korona idején – Kocsis Rozi előre „szalad”.