A győri központtal rendelkező MH Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred katonái amikor csak lehet, a jótékonyságból is kiveszik a részüket. A Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház kis betegei már karácsonykor is találkozhattak velük, s most húsvétkor is visszatértek, hogy látogatásukkal és ajándékokkal csaljanak mosolyt az arcokra.
A MH Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred 2023-ban alakult, most március 18-án a csapatzászlót is átvehették. A győri székhellyel rendelkező ezredhez három területvédelmi zászlóalj tartozik: Győrben a 19. TVZ, Veszprémben a 31. TZV, és Szombathelyen a 83. TVZ található.
Az ezred önkéntes területvédelmi tartalékos katonái már többször is bizonyították, hogy nem csak a szigorúan vett katonai feladatok ellátásában teljesítenek kiemelkedően, hanem a közösségi felelőségvállalásban is élen járnak: figyelnek a körülöttük zajló eseményekre és ahol tudnak segítenek. Így tett a 19. Szalontai Ferenc Területvédelmi Zászlóalj csapata karácsony előtt is, amikor a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház beteg gyermekeit látogatta meg. Az akkori kedves fogadtatáson és a hálás mosolyokon felbuzdulva, úgy döntöttek: húsvétkor is visszatérnek és apró ajándékokkal lepik meg a kis betegeket.
A szervezés nagy részét Vida Ádám ÖTT zászlós vállalta magára, hiszen civilben a kórház dolgozója, így nap mint nap testközelből is tapasztalja azt a fajta erőfeszítést, amelyet az egészségügy munkatársai tesznek a betegekért. S látja azt is, hogy a betegeknek – korosztálytól függetlenül – jól esik a kedvesség, a figyelem és a jó szó. A kórházi tartózkodás mégis a gyermekeknek lehet a legnehezebb. Vida zászlós így nem habozott, húsvétkor is elöljárói és bajtársai segítségét kérte a jótékonysági akcióhoz.
„Az ezred és a kórház vezetése is nyitott volt az újbóli látogatásra és a bajtársak is örömmel csatlakoztak. Sokat beszélgettünk róla, hogy sajnos vannak olyan gyerekek, akiknek a húsvéti ünnepeket is az otthon melegsége nélkül kell eltölteni, de fontos, hogy maradjanak, hiszen így gyógyulhatnak meg. Édességeket és plüssöket gyűjtöttünk, mert úgy gondoltuk, ezeknek minden gyermek örül. Szerettük volna, ha arra az 5-10 percre, míg ottvagyunk, elfelejtik a fájdalmakat, a kezeléseket. S ha ez sikerült, akkor már megérte!” – mesélte mosolyogva Vida zászlós, majd azt is hozzátette, hogy sajnos nagyon sok gyermeknek kell szembenézni a betegségekkel, a kórházi tartózkodással.
„Ők az igazi harcosok! Minden nap küzdenek és soha nem adják fel! Az a kitartás, amit rajtuk látunk, nekünk önkéntes területvédelmi tartalékos katonáknak is példamutató lehet. Épp ezért nekünk kötelességünk a magunk eszközeivel segíteni nekik, hogy ez a harc egy kicsit könnyebb legyen nekik. Ez úgy gondolom, hogy nem egy döntés, hanem kötelesség!” – zárta a zászlós, aki bajtársaival együtt tényleg meglepte a gyermekeket, az ápolókat és azokat a szülőket, akik bent lehettek a lurkók mellett. Mindenki örömmel fogadta az ÖTT-s katonák látogatását, a beszélgetéseket és az ajándékokat. Külön kedves jelent volt, hogy egy kislegény egyenruhába bújva várta a katonákat és ahol lehetett, segített nekik a jótékony látogatás során. Talán ennek az élmények köszönhetően néhány év múlva már ő is igazi egyenruhában tér vissza, hogy tovább segítsen…
A MH Klempa Kálmán Területvédelmi Ezred katonáihoz egyébként csatlakozott a Gróf Széchenyi István Férfi Klub és társszervezetük, a Női Klub is, akik nagy segítségére voltak az egyenruhásoknak az adományok gyűjtése során. Közreműködésükkel a katonák nyuszija igencsak sok édességgel felpakolva járhatta végig a húsvétot a kórházban töltő gyermekeket.
S hogy a jótékonyságnak nincs határa, igazolja, hogy az ezred kis csapata és a férfiklub tagjai a kórházi látogatás után a Győr-Moson-Sopron vármegyei Gyermekvédelmi Központba is becsengetett, hiszen a húsvéti nyuszi érkezését az ott élő gyermekek is nagy izgalommal várták.
Az ÖTT-s katonák itt is elidőztek egy kicsit, beszéltek az önkéntes szolgálati forma előnyeiről és lehetőségeiről az érdeklődő fiataloknak és persze itt is átnyújtották az ajándékokat, amelyekkel most is sikerült mosolyt csalni a gyermekek arcára.