Életet ment az időben megkezdett újraélesztés

Venesz Klaudia Illusztráció: Győr+ archív
2024.10.16. 10:25

Az Újraélesztés Nemzetközi Napjáról emlékezünk meg október 16-án. A helyesen elsajátított technika alkalmazása kulcsfontosságú, az Országos Mentőszolgálat applikációt is fejlesztett annak érdekében, hogy a mellkasi nyomást előképzettség nélkül, bárki magabiztosan alkalmazza.

A mentőszolgálat tájékoztatása szerint 2023-ban 2400 embert élesztettek újra sikeresen, ami köszönhető annak is, hogy sok esetben a helyszínen tartózkodó segítők időben elkezdték a mellkas kompresszióját. Talán ösztönzőleg hatott az OMSZA közel kétmillió megtekintésnél járó YouTube-videója is: a kilenc évvel ezelőtt feltöltött filmen Csuja Imre a Bee Gees klasszikusának, a Stayin’ Alive zenéjének ütemére mutatta be a helyes fogásokat.

Azóta a mémmé vált Arató Andrást, azaz Hide the Pain Haroldot is segítségül hívták az edukációs kampányukban. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány ezúttal bővítette a listát: a 100-120 percenkénti leütésszámú dalokat kevertek és a humor eszközével közelítették meg a nagyon is komoly témát.

Az OMSZA kuratóriumának elnöke, dr. Czakler Éva mentőorvos kiemelte: „Fontos, hogy növelni tudjuk az újraélesztési hajlandóságot a lakosság körében. Szó szerint életbevágó tehát, hogy minél többen lássák és megosszák kisfilmünket, hiszen laikusként sokat tehetünk egy ember életéért, míg ki nem érkeznek a mentők.”

Arató András, azaz Hide the Pain Harold életmentő szerepben (fotó: omsza.hu)

A közösségi médiában terjed egy egészen friss, október 11-én kelt bejegyzés egy sikeres újraélesztésről: egy gyorsétteremben lett rosszul egy idős férfi. Egy, a vendégtérben tartózkodó nő felismerte a helyzet súlyosságát és a mentők kiérkezéséig folytatta a mellkasi kompressziót. A visszajelzések szerint sikerrel járt: a férfi életét sikerült megmenteni.

A statisztikai adatok szerint a hirtelen szívhalál Magyarországon az egyik vezető halálok: naponta 70 embert érint, ezért is fontos, hogy minél többen merjenek cselekedni.