Gyász

Elhunyt Romvári Ferenc

Fotó: Pixabay
Győr+
2021.01.19. 06:04

Életének 90. évében elhunyt Romvári Ferenc okleveles gépészmérnök, a RÁBA Magyar Vagon- és Gépgyár egykori főkonstruktőre, nyugalmazott vezérigazgató-helyettese, az Universitas-Győr Alapítvány kuratóriumának tagja, a PRACTING mérnökképzési program mentora - közölte a Széchenyi István Egyetem.

Romvári Ferenc a győri járműipari cég és az 1968-ban alapított jogelőd, a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola széleskörű kapcsolatainak kialakítását szorgalmazta. Az 1970-es években a győri gépészlaborok technikai, technológiai megalapozása, fejlesztése közösen tervezett, megvalósított cél és sikeres tevékenység volt. A RÁBA-gyár és az intézmény együttműködési programja szerint a cég vezető szakemberei közül többen, a vállalat által kiemelten támogatottan a gépész szakterület jeles oktatói, vezetői lettek. Tudásukkal hitelesítették a győri képzési törekvéseket, korszerű ismereteket oktattak. A hazai felsőoktatásban közös erőforrásként alakult elsőként külső tanszéki csoport az intézményben a számítógéppel támogatott tervezés oktatására, az alkalmazott informatika ismeretinek átadására.

Romvári Ferenc rendszeresen tartott a széchenyis hallgatóknak előadásokat a RÁBA gyártmányairól, technológiai fejlődéséről. A közelmúltig elnökként, tagként rendszeresen részt vett a gépész Záróvizsga Bizottságok munkájában, diploma munkák készítését támogatta tanácsaival.

Az 1996-ban indított PRACTING gyakorlat-orientált mérnökképzési program szakmai támogatójaként a gyakorlat és az elmélet egységét képviselte. Szellemisége, lényeglátása visszatükröződik a PRACTING program folyamatos értékelésekor: az EU által támogatott, az európai intézmények által megvalósított félszáz gyakorlati képzési program közül egyedüliként a győri érdemelte ki a „legattraktívabb” minősítést.

2006-tól vett részt az Universitas-Győr Alapítvány Kuratóriumának munkájában. A Széchenyi István Egyetem szellemiségének fejlesztését célként megjelenítő alapítvány irányító testületében mindig felkészülten, röviden érvelt, a jelen mellett a jövőt tette középpontba.

Derűs személyisége, a dolgokat alaposan körüljáró véleményalkotása, perspektivikus gazdaságszemlélete tekintélyt jelentett számára.

Kapcsolódó témák: #gyász | #Széchenyi István Egyetem |