Ismét elindult a versvándor, nyomában több száz diákkal és felnőttel, hogy emlékezzen arra az útra, mely egy szelíd költő erőszakos halálához vezetett.
A munkaszolgálatos Radnóti Miklós 1944. szeptember 17-én indult el sorstársaival a szerbiai Bor város környékén lévő táborokból hazafelé. Az erőltetett menet a végsőkig kimerült költő számára Abda határában, a Rábca-parton ért véget, ahol november 9-én 21 másik fogollyal együtt agyonlőtték. A Razglednicák szerzője előre dokumentálta kivégzését. „Tarkólövés. – Így végzed hát te is.” – írta pár nappal előbb.
Rövid életét, kegyetlen halálát és költészetét nem feledi az utókor. Nemcsak intézmények, közterek, hivatalos események, műsorok őrzik emlékét. Sorstragédiája és versei a mai embert is megszólítják.
Halálának 75. évfordulóján a magát versvándornak nevező tanár, Tóth Péter Lóránt úgy döntött, bejárja a mintegy 850 kilométernyi utat Bortól Abdáig, ezzel tisztelegve alakja előtt. Hatására lelkes győri pedagógusok az abdai polgármesterrel együtt megszervezték a Radnóti-emlékmenetet.
Idén már negyedik alkalommal tették meg az utat Győrtől Abdáig a Kárpát-medence számos iskolájából érkező fiatalok és természetesen a helyi diákok, hogy erőt merítsenek Radnóti Miklós példájából, a verseiből sugárzó akaraterőből, hazaszeretetből. S azért, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg a múlt.