Emléktábla avatás Győr közismert építészének villájánál

Győr+ Fotó: GYMSMKIK
2024.10.28. 09:52

A Győri Ipartörténeti Alapítvány emléktábla projektje 2024-től új koncepció alapján folytatódik. Célul tűzték ki, hogy az egykori gyárakról való emlékállítás mellett a győri ipar jeles képviselőiről is megemlékezzenek. Ennek első stációja Horváth Ede – a RÁBA-gyár igazgatója – tiszteletére állított emlékhely felavatása volt.

Az alapítvány október 25-én a Leier Hungária Kft. támogatásával és közreműködésével Hlatky-Schlichter Lajos neves építőipari vállalkozó egykori villájának falán helyezett el emléktáblát. Az avatóünnepségen Miklósy Lajos, az alapítvány elnöke, valamint Mártonné Dr. Baj Mária a Leier City Center ügyvezető igazgatója méltatta Schlichter Lajos életművét.

Az osztrák tulajdonú Leier neve követendő példaként ismert Győrben, hiszen nevükhöz fűződik több kiemelt értéket képviselő középület (pl. a Frigyes laktanya, az első kamarai székház stb.), és a Schlichter villa műemléki szempontokat messzemenően figyelembe vevő felújítása.

Érdekes történelmi párhuzam, hogy Schlichter Lajos és a Leier cégcsoport is téglagyárral rendelkező építőipari vállalkozásként ismert. Az elért eredmények hátterében a tradíciók, az elődök tisztelete és megbecsülése fontos szerepet játszik. Ezt az avatást megelőző sajtóbeszélgetésen Ebner Matthias, a Leier Hungária Kft. tulajdonos ügyvezetője személyes jelenlétével is megerősítette.