Énekelj és mosolyogj, mert az mindennél többet ér!

P. Csapucha Adrienn Fotó: Ács Tamás
2024.09.25. 13:15

Vidám dallamok varázsoltak Győrben, közel 200 gyermek énekelt szerda délelőtt a Baross úton, a könyvtár előtti területen. Az „Énekelj velünk” című rendezvényt második alkalommal szervezte meg a Győri Kossuth Lajos Általános Iskola. A szomorkás időjárás ellenére is mosolygós arcok fogadták a belvárosban sétálókat, a fiatalokat az önkormányzat nevében Szeles Szabolcs köszöntötte.

Az intézmény tavaly ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját, ebből az alkalomból indították útjára, a különleges közösségi élményt is nyújtó eseményt.

„Szerettük volna megmozgatni a saját diákjainkat, és a városban tanuló gyerekeket, és mi lehetne jobb lehetőség erre, mint a közös éneklés. A zene mindenkié, általa feloldódunk, megtaláljuk benne az örömünket. A cél csak ”ennyi”: mosolygós és boldog fiatalokat látni, akikre visszamosolyognak a járókelők, vagy hozzátartozóik, akik eljönnek megnézni csemetéiket” – nyilatkozta portálunknak Papp Gyöngyi.

Az iskola igazgatója kiemelte, hogy természetesen van egy komolyabb üzenete is a rendezvénynek, hiszen intézményük fontos feladata az, hogy erősítsék az integrációt, mind az oktatás terén, mind pedig társadalmilag.

„Nagy örömmel vállaljuk ez a tevékenységet, annál is inkább, mert az iskolánkban sok a hátrányos helyzetű kisgyermek, nekik szeretnék sikerélményt biztosítani, hogy megérezzék a szereplés örömén keresztül az elfogadást” – emelte ki az intézmény vezetője.

Papp Gyöngyi elárulta, hogy az önkormányzat jóvoltából pályázati forrás segítségével van lehetőség a projekt megvalósítására.

„Meghirdetjük az iskoláknak, hogy milyen dalokkal jelentkezhetnek a közös éneklésre, de arra is lehetőséget biztosítunk, hogy prezentálják szabadon választott produkcióikat” – tette hozzá az igazgató, aki köszönetet mondott a pedagógusoknak is.

Az önkormányzat nevében Szeles Szabolcs köszöntötte a megjelenteket.

„A Kossuth-iskola számomra sok szempontból egy kiindulás pont, hiszen itt tanultam meg nagyon sok mindent az életből. Az intézmény minden nehézség ellenére itt van és értéket teremt, az odajáró ifjúságnak egy életre szóló útmutatást nyújt, és próbál segíteni, hogy eligazodjanak ebben a rendkívül viharos világban. Az iskola 150 éves hagyományokkal a háta mögött nem kifulladt, hanem új lendülettel vágott neki a következő 150 évnek, ráadásul egy ilyen remek rendezvénnyel” – fogalmazott a szerdai találkozón az alpolgármester.

A városvezető hangsúlyozta nagy jelentősége van az olyan típusú programoknak, melyek nem szétválasztanak, hanem összekötnek, közösséget építenek, barátságokat szülnek.

„Csodák helyett csak egy mosolyt adhatok, de a mosolynál nincs több, az maga remény. Mosolyogjatok, mert az mindennél többet ér” – szólt a fiatalokhoz Szeles Szabolcs.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid