A Megasztár első szériájának köszönhetően ismerte meg egy ország Székelyhidi Balázs nevét és hangját, aki végül majd' tíz év angliai munka után családjával Győrbe költözött. Egy belvárosi étterem séfje, mellette a zenét sem hanyagolja: zenekarokban énekel, stúdióban dolgozik és bizony ő is megszenvedte a koronavírus miatti karantént időszakát. Duplán.

Székelyhidi Balázs Pécsett született és nőtt fel, Győr a nősülése kapcsán került az életébe. Feleségét Angliában ismerte meg, ahol mind a ketten a vendéglátásban dolgoztak. Balázs ugyanis a 2007-es bizonytalan magyar zenei világot hagyta itt a megélhetés érdekében. Jól jött vendéglátós végzettsége: előbb pincérként, majd szakácsként dolgozott. Felesége, Bea győri származású, s mikor kiderült, babát várnak, kézenfekvő volt, hogy Győrbe költöznek. Ennek már négy éve, s az egykori pécsi srác ma már győrinek vallja magát, bár ahogy fogalmazott: még tanulja a várost, különösen a közlekedését.

„Leginkább a lakásunk, az étterem és a stúdióm között közlekedem, de igyekszem magam egyre jobban kiismeri” – mesélte Balázs az étterem teraszán, műszak után. „Szeretünk itt, a belváros olyan, mint Pécs. Mikor hazajöttünk, először Bécsben dolgoztam a Jamie’s-ben, ám végül munkaügyileg is itt kötöttem ki Győrben. Szeretem a munkám, de az igazi nagy szerelem a zene, anélkül nem is léteznék. Jelenleg a Disco Expressben és a Supergoo-ban énekelek, s a stúdiómban hangmérnökként dolgozom.”

A Supergoo a tagok régóta dédelgetett álma volt, a megalakulás óta már a Hooligans előtt is felléptek. Tapasztalt, jó zenészek alkotják a bandát.

A Megasztárra jó szívvel emlékszik vissza, ahogy mondja, kellett ahhoz, hogy megismerjék a nevét, kiváló volt kapcsolatépítésre. Viszont ez a múlt, most a családjára, a jelenlegi zenekaraira, a stúdiójára és az étteremre fókuszál.

És akkor jött a karantén…

A lendületben csupán a koronavírus-járvány miatti leállás hátráltatta, hiszen sok-sok koncertjüket kellett lemondani, próbálni sem tudtak, ráadásul a mindennapi megélhetést biztosító étterem is bezárt egy időre. Az ezer fokon égő Balázs egyik napról a másikra a négy fal között találta magát.

„Borzalmas volt! – emlékszik vissza a karanténra. „Sajnos durván hipochonder ember vagyok, úgyhogy három hétig én a lábamat sem tettem ki a lakásból. Szinte csak ültem és ettem. A korábban leadott öt kilómat visszaszedtem s raktam még rá plusz kettőt is. Mindent fertőtlenítettem, mint az őrültek, a feleségem már sokszor nevetett rajtam. Persze nem csak magamért, hanem érte és gyermekünkért is nagyon aggódtam. Meg csinálni sem nagyon tudtam semmit sem. A stúdió egy részét hazavittem, de azért az nem ugyanaz: hol a kislányom kérte el a fülest, hol éppen játszani akart, s én sem voltam olyan hangulatban. Semmihez nem volt kedvem. Viszonylag lassan ocsúdtam, félve merészkedtem ki a boltba is. Még most is szinte mániákusan fertőtlenítek mindent, ha beszállok a kocsiba vagy valahova be kell menjek.”

Szavaiból látszik, a helyzet és állapota nem éppen a kreatív munkával összeegyeztethető volt, s a zenekar hiánya jobban megviselte. Különösen úgy, hogy az étterem körülbelül egy hónap után elviteles ételekre megnyitott, s mint séfnek, neki kellett helyt állnia a konyhában.

„Az anyagi megélhetés miatt nem aggódtam, úgy gondolom, fentről vigyáznak rám, volt megtakarításom. De éreztem, hogy kell valami, mert nem bírom. Amikor visszajöttünk az étterembe, iszonyú stresszes voltam. Aki megszokja, hogy csapatban dolgozik, hogy végig pörgés van, annak kínszenvedés egy egyszemélyes konyhát vezetni, elsősorban lelkileg. Persze tudtam, hogy kell ez az időszak a kilábaláshoz, de hiányoztak a kollégák, a beszélgetések, a csapat, mindenki, kivétel nélkül. Jó, hogy most már majdnem minden visszatért a régi kerékvágásba.”

Balázs úgy látja, az emberek kezdenek visszatérni a régi megszokásokhoz, egyre többen jönnek menüzni vagy vacsorázni, egyre többen foglalnak asztalt bankettre, születésnapra, osztálytalálkozóra. Derűlátó a vendéglátás jövőjét illetően.

Mintha börtönből szabadultak volna…

„Szerintem nem lesz baj! Jobb a helyzet, mint sokan várták, szépen jönnek vissza a vendégek, újakat is köszönthetünk. Az emberek úgy viselkednek, mintha börtönből szabadultak volna: vágynak a napfényre, egymásra, a beszélgetésekre és a jó ételekre. Szerintem a nyarunk is jó lesz, én nagyon pozitív vagyok ez ügyben. Kicsit nehéz volt kibírni az elmúlt időszakot, de most már megint ugyanolyan sokat dolgozunk, mint korábban, s ez jó.”

A zenekari feladatokkal azonban még várni kell, a jelenlegi rendelkezés szerint augusztus 15. előtt nem térhet vissza az élet a színpadokra. Az ínséges idő tehát ezen a fronton még tart, de Székelyhidi Balázs ezen a téren is bizakodó:

„Jelenleg ennyit tudunk, nekünk is rossz, hogy sok fellépést le kellett mondani. De szerintem hamar itt lesz augusztus közepe, s akkor lassan a zenészek élete is visszazökken a régi kerékvágásba. Most várunk, egyelőre nagyon nem tudunk mást. Ötleteim vannak, s mindig is lesznek. A koronavírus egy kis szünetre kényszerített és kényszerít mindenkit még mindig, de szerintem a nehezén túlvagyunk, s most már minden rendben lesz. Azért én fertőtlenítek tovább…” – zárta nevetve a mindig mosolygós énekes, aki a konyhában ugyanolyan kiválóan megállja a helyét, mint a színpadon.