![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_16.jpg)
„Fába vésett szentek” címmel nyílt meg Demeter József fafaragó-szobrász tárlata a Triangulum Galériában nagyhétfőn. A Győri Egyházmegye kiállítótermében több éves hagyomány, hogy a húsvétra való felkészülés jegyében új kiállítást nyitnak nagyhéten.
Az erdélyi alkotó fafaragásaival már a világ számos országában elismertséget és hírnevet szerzett. A liturgikus szobrok készítését autodidakta módon tanulta meg. A tárlat az elmúlt huszonöt évben készült több mint félszáz szobrot, domborművet, stációkat, valamint Mária, az apostolok, illetve Árpád-házi szentek faragott szobrait mutatja be. A tárgyak hársfából készültek, natúr, pácolt és festett változatban, melyek egyszerre ízlés- és stílusjelzők is.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_11-700x467.jpg)
„Demeter József elhozta nekünk a szentek pantheonját. A már célba érkezetteket faragta meg szép művészettel” – mondta köszöntőjében dr. Reisner Ferenc általános püspöki helynök, a Brenner János Hittudományi Főiskola rektora, majd Jézus szenvedéstörténetére utalva úgy fogalmazott: „Összeölelkezik az élő ember a halott fával, s ennek következtében új távlat nyílik az ember számára, valamint tanítás, mely reményeink szerint ránk is hat.”
A tárlatot Fazakas Z. Márton premontrei apát nyitotta meg.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_21-700x467.jpg)
„Az embert ősidők óta körülveszi a természet, így a fa is. Ugyancsak ősidők óta ki akarja fejezni a szépség és a szent iránti vágyát és egyben alkotói hajlamát is. A fa nemesítése zajlik a csemetekertben, a gyümölcsösben, de a fafaragó műhelyben és a műhelypadon is. Amióta a klasszikus értelemben vett művészet, mint az ember szépérzékének kifejezője jelenik meg életünkben, a hit, az élet, az imádság egységét kell, hogy megjelenítse. Túl kell mutatnia az újdonságon, a talmin, a köznapin, a profánon, mert ha nem, akkor nem érte el a célját. Meghökkenteni ugyan tud, de nemesebbé tenni, szépet oltani az ember szívébe aligha. Láthatóvá kell tennie a láthatatlant, tükröznie a szépséget és láttatni a jóságot. Demeter Józsefnek sikerült.” – hangsúlyozta az apát.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_01-700x467.jpg)
A rendezvényen közreműködött Bognár Krisztina énekművész.
A kiállítás – nagypéntek kivételével – május 20-ig látogatható, minden nap 10-18 óra között a Triangulum Galériában (Győr, Gutenberg tér 2.).
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/03/Demeter-Jozsef-fafarago-szobrasz_Faba-vesett-szentek_2024_03_25_AcsTamas_05.jpg)
Galéria: Ács Tamás