A Győri SZC Sport és Kreatív Technikum tavaly indította útjára a Hosszú Kifutóra keresztelt divatbemutatóját. Az elnevezés nem véletlen, hiszen maga a kifutó szó egy nyomdászati szakkifejezés is, így a grandiózus esemény nemcsak összefogja és bemutatja, de ilyen formán is reflektál az intézmény képzéseire. Idén még nagyobbat robbant a show, a Torula adottságai, Csalár Bence divatszakértő jelenléte, a tehetséges diákok FAKIE-je, valamint a Terike from Budapest összefonódása világszínvonalú produkciót teremtett.
A Torula művészien „omladozó”, kiállítótérré szelídített falain az ötletgazda iskola tanulóinak tárlata sorakozott, egymásnak adták a kétszárnyas vasajtó kilincsét szülők és barátok.
Lázas készülődés zajlott az előtérben, miközben az emeleten az extravagáns és laza ruhába öltözött fiatalság izgatott morajlása töltötte be a teret.
A diákok nem bízták a véletlenre, hisz rendkívül összetett, jól szervezett rendezvénnyel kecsegtettek. Ráadásul a performansz átlépte korábbi határait, kapcsolatot teremtett szakmák, generációk, intézmények között.
A Győri SZC Sport és Kreatív Technikum igazgatója szólt a megjelentekhez elsőként az esten. Csengeri Máriának kiemelkedő szerepe van abban, hogy lehetőséget ad tanulóinak egy olyan projektbe foglalva, mely az iskola szemléletét is jól prezentálja. „A Hosszú Kifutót 2024 őszén újraterveztük, kibővítettük. Programunk motivál, inspirál, dinamizmusra, a művészet és a funkcionalitás összekapcsolására sarkall, alkotásra buzdít. Büszkék vagyunk diákjainkra, az eseményünk nem csak egy számos munkaórát igénylő próbafolyamat vége, hanem változatos és ígéretes életpályák, életutak kezdete” – emelte ki az intézmény vezetője az október 19-i rendkívüli alkalmon.
De hogy honnan is indult a Hosszú Kifutó története, és milyen volt a az ötletmorzsákkal kövezett út, mely végül attrakciót szült Győr történelemmel átitatott progresszív művészterében? Nos, nem kell messzire mennünk időben.
2024 februárjában „Kerülj képbe! – Az év felfedezettje” címmel pályázatot hirdetett a Magyar Divat és Design Ügynökség a Startup Campus-szal és a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum közreműködésével. A felhívás célja, hogy a pályázó csapatok a fenntarthatóság jegyében, a kulturális örökségre építve nyújtsák be elképzeléseiket. Ezen akció jóvoltából alakult meg a Győri SZC Sport és Kreatív Technikum tehetségeiből felálló FAKIE csapata.
A FAKIE első adandó alkalommal megnyerte az országos versenyt, majd részt vettek az idei Budapest Central European Fashion Week-en, most pedig a második, F/W kollekciójukat mutatták be Győrben. Sikerük egyik titka kétségtelenül a különleges koncepció és előadásmód. Újrahasznosított ruhákból gyártanak deszkásoknak szóló design darabokat, melyet városunk nevezetes épületei inspiráltak.
Ha már fenntarthatóság, talán nem is volt kérdés, hogy a fiatalok a Hosszú Kifutó idei moderátorának azt a Csalár Bencét kérjék fel, aki évek óta megkerülhetetlen szereplője a hazai divatszcénának, ráadásul hangos élharcosa a környezettudatos gondolkodásnak, kiemelten a divatipar nehézségeire, a szemléletmódváltásra fókuszálva.
„Nagyon örültem a felkérésnek, már csak azért is, mert lenyűgöző a közös munka a diákokkal. Egészen elképesztő ötleteik vannak, vízióikat könnyen tárgyiasítják, iszonyú tehetségesek. Egyébként is szívesen jövök Győrbe, gyönyörű a város, hát ha még egy ilyen remek kezdeményezés mellé állhatok” – mesélte a Győr+ Médiának Bence.
A kortárs magyar divat fenegyereke jelentősnek nevezte a tényt, miszerint a Terike from Budapest csapata is teljes mellszélességgel felkarolta a rendezvényt. A TfB alapítói is megtisztelték a szombati rendezvényt, így Szarvas Valentin és László Fanni designerek, akik hűek a 2020-ban indult független divattervezői közösség hitvallásához: képviselni a divattervezői szakma integritását és növelni a pályakezdő tervezők láthatóságát.
Nincs ezzel másként a TfB meghatározó tagja, Keszeg Anna, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kultúroktatója, aki nem mellesleg mentora a győri diákoknak.
A két etapos, ultramenő felvonulás után volt némi hiányérzet, de csak azért, mert olyan elementáris erővel hatott a táncos koreográfiával fűszerezett divatparádé, hogy nem győztünk vele betelni.
Ahogy Csalár Bence sztorizásaival sem, hisz az íróként is elismert tanácsadó a napokban megjelent negyedik könyvét hozta el a közönségnek. De erről majd később, Bence ugyanis szívesen adott interjút szerkesztőségünknek…
Galéria: Ács Tamás