Győr városa méltán lehet büszke színházi hagyományaira, amelyeket a hangos sikereket arató előadások mellett a különböző kulturális és társadalmi események is tükrözik. A kistársulati formációk azonban országszerte kikopóban vannak. A Pajtaszínházi Szemle segítségével újjáéledhet ez a fajta színjátszás és lehetőség nyílik arra, hogy ezen csoportok alkotásait megismerje és megszeresse a színházkedvelő publikum.

Az innováció és a kreativitás terén való elkötelezettség, valamint az ifjabb generációk bevonása kulcsfontosságú a kis társulatok, egyesületek fejlődésében. A Pajtaszínház szervezéséből kikerülő darabok, valamint a fiatal tehetségek támogatása mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ezen társulatok miatt a környező falvak is színes alkotásokkal büszkélkedhessenek a jövőben.

A téma, valamint saját előadásuk kapcsán a IX. Pajtaszínházi Szemle vasárnapi nyitódarabjának, Molnár Ferenc: Az ibolya című vígjátékának egyik főszereplőjével, Buza Gáborral beszélgettünk.

Mit érdemes tudni a Baráti Körről, hogyan alakult meg a csapat?

Buza Gábor: 2023. október közepén kért meg a kör megalapítására Kszel Attila, a Győri Nemzeti Színház rendezője. Rohamtempóban kezdtünk el csoportot alakítani, hiszen nagyon szorított az idő a premierig. Kezdetben helyi, győrújbaráti, a színészet iránt érdeklődőket toboroztunk újonnan megalakult csapatunkba, majd a győri teátrumból csalogattunk olyan kollégákat, akik ugyan voltak már színpadon, de jelenleg nem színészként dolgoznak, hanem súgói, ügyelői, rendezőasszisztensi vagy éppen művészeti titkári pozíciót töltenek be. Így egy vegyes, de annál lelkesebb csapatként vághattunk bele a darabba.

Jól kijöttök a többiekkel, megvolt a kellő összhang?

B.G.: Személy szerint mindenkit ismerek a csapatban, az egyetlen színész, akivel még soha nem dolgoztam együtt, az Juhász Jázmin volt. Bevallom őszintén kezdetben rettenetesen féltem attól, hogy nem ugyanazon a szinten vagyunk a színjátszás terén, hiszen ő a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar színművész szakán ötödéves hallgató. Kissé tartottam attól, hogy lejátszik engem a színpadról, de meglepetésemre korántsem így történt. Mindketten magas szinten abszolváltuk a ránk osztott feladatokat és egyenlő félként tudtuk egymást kezelni. Nagyon csodálom a játékszeretetét és hálával tartozom neki, hogy ilyen rövid idő alatt el tudott fogadni színészpartnereként.

Mesélnél egy kicsit arról, hogy miért pont ezt a darabot választottátok?

B.G.: Kszel Attila rendező már évek óta meg akarta csinálni ezt a vígjátékot, de most gondolta először azt, hogy a legmegfelelőbb társulat állt össze a kivitelezéshez. Ahogy a csapat alakult és ahogy érkeztek a tagok, egyre szebben körvonalazódott, hogy ez lenne a legjobb választás. Ugyan kezdetben nem pontosan tudtunk, hogy ki alakítja a női főszerepet, pár nap elteltével azonban jó hírt kaptunk Bakos-Kiss Gábor színházigazgatótól: Juhász Jázmin színésznő érkezik hozzánk, mely mindnyájunkat nagy örömmel töltött el.

Milyen kihívásokba, nem várt meglepetésekbe ütköztetek a próbák során?

B.G.: Elmondhatom, hogy szinte csak kihívásokba és nem várt meglepetésekbe ütköztünk, de ennek ellenére végül minden jól alakult. Kezdetben sajnos hiányzott pár szereplő, nem akartunk hiányos csapattal nekivágni a próbaidőszaknak. Szerencsére egy hét alatt tökéletes szereplőket találtunk a karakterekhez, így nagy kő esett le a vállunkról. Majd jött a következő ütközőpont, hogy mindenki teljes állásban dolgozik, így nehéz volt olyan időpontokat egyeztetni, melyek mindenkinek megfelelnek. A megoldás pedig az lett, hogy jelenetenként, kvázi páronként próbáltunk, így nem kellett minden alkalommal minden színész kollégának megjelennie. A legtöbbet Juhász Jázmin és jómagam próbáltunk, hiszen nekünk van a legtöbb szövegünk és jelenetünk a darabban. A legnagyobb kihívás azonban mégis csak az volt, hogy el tudjuk intézni azt, hogy január 28-án délelőtt 11-kor adhassuk elő Molnár Ferenc vígjátékát. Hiszen a társulati tagok egy részének aznap délután háromkor még egy előadása volt a Győri Nemzeti Színházban, így okosan kellett gazdálkodnunk a rendelkezésünkre álló idővel. A másik előadás természetesen prioritást élvezett volna, de mindnyájan boldogok voltunk, hogy végül meg tudtunk oldani a délelőtti előadást. A sok nehézség ellenére az utolsó próbákra tökéletesen összeállt a darab, tehát magabiztosan állhattunk a fővárosi Nemzeti Színház színpadára.

Ki biztosította a kellékeket az előadáshoz?

B.G.: Bakos-Kiss Gábor igazgató úr minden kelléket biztosított számunkra. A díszletek ugyan a győri színház tulajdonát képezik, mi mégis szabadon vihettük őket Győrújbarátra és Budapestre is. Sőt még hang- és világítástechnikai szakembereket is kaptunk, így hatalmas köszönettel tartozunk a direktornak.

Mit gondolsz, illik rád a színházigazgató szerepe?

B.G.: Az alapkarakterem véleményem szerint egy az egyben összefügg a színházigazgatóéval, így véleményem szerint nem is volt kérdéses, hogy melyik társulati tag kapja ezt a szerepet. Nagyon szeretem a modern polgári színházat, a Molnár Ferenc darabokat pedig kifejezetten kedvelem, tehát nagyon örültem annak, hogy Kszel Attila engem választott a főszerepre. A színházigazgató egyébként egy ötvenes figura, akivel az 1920-as években történnek az események. Egy érdekes alakról van szó, aki már kissé goromba és unott, de egy nem várt fordulat miatt megváltozik az élete. Bevallom őszintén a külsőmön kellett csupán egyet s mást alakítani, a hajamon öregítettünk, valamint az öltözetemet is az akkori korhoz kellett alakítani. Fiatal korom ellenére úgy gondolom, hogy jól elő tudom adni ezt a karaktert annak ellenére is, hogy az igazgató belső vívódása nehéz. Jönnek hozzá a tehetségtelen színésznők, akik mind le akarják valamivel kenyerezni, így már azt érezheti, hogy minden veszve van. A darab tartalmáról többet nem mondok, inkább bíztatok mindenkit, hogy jöjjön el a következő előadásunkra.

Milyen érzés volt először játszani a Nemzeti Színházban, ráadásul teltház előtt?

B.G.: Természetesen felemelő érzés volt, hogy ennyien eljöttek megnézni minket, azonban egy kis lámpaláz talán az egész csapatban volt. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor minden színpadon hasonló érzés szerepelni, mert a megvilágítás miatt a nézőközönség soraiba sokszor nem is látunk be. Számomra mindig az a legfontosabb, hogy kívülről ne látszódjon az, hogy én izgulok és a legnagyobb magabiztosságot mutassam a nézőknek. A színpad kialakítása egy kicsit más volt, mint azt a próbákon megszokhattuk, de a megfelelő előkészületek és jelölések miatt ez sem okozott gondot a csapatunk számára. Az előadás után pedig örömteli volt, hogy Vidnyánszky Attila külön kiemelte: reméli, hogy fogunk még a Nemzeti Színház színpadán szerepelni a közeljövőben.

Ha jól tudom, továbbra is játszani fogjátok Az ibolyát…

B.G.: Bizony! Február 18-án 17.00-kor a győrújbaráti Timaffy László Művelődési Házban mutatjuk be. Valamint a társulatunkat rögtön az előadás után egy felvidéki városba is meghívták, azonban erről többet egyelőre nem árulhatok el. A Győri Nemzeti Színházban is a legnagyobb örömmel játszanánk az előadást, főleg azért, mert a darabunk legtöbb tagját a színházi kollégák még nem láthatták a színpadon, így egy külön élményt adna nekik ez a lehetőség.

A pajtaszínházi program egyik mentora, Kszel Attila rendező és Buza Gábor, a társulat vezetője Az ibolya című győrújbaráti előadásról meséltek Farkas Mónikának a Győr+Este műsorában.