Az ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki tavaly nyáron az ellene kiadott elfogatóparancs alapján eljáró rendőrök elől először az őt szállító sofőr fenyegetésével, majd az autóból kiszállva futva, illetőleg folyóba ugorva próbált menekülni.
A Győri Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint a 26 éves férfival szemben tavaly nyáron elfogatóparancsot adtak ki, mivel a vele szemben jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetését nem kezdte meg.
Mivel a bujkáló férfi tudott arról, hogy a hatóságok keresik, egy ismerősét bízta meg azzal, hogy autóval egy Győr környéki településről egy győri bevásárlóközponthoz szállítsa. Utazásuk során azonban Győrben meg kellett állniuk a Rába hídjának felújítása miatt egy útkorlátozásnál. Ebben a forgalmi helyzetben próbálták a rendőrjárőrök a férfit – egy bűnügyi információ alapján – intézkedés alá vonni. A férfit szállító autó előtt egy, a piros forgalmi jelzésnél egy civil autó várakozott, a jármű bal oldalát és hátulját pedig a rendőrök biztosították.
Ekkor a járműben utazó férfi elővett egy szúró eszközt és azt a sofőr oldalának szorítva édesanyja életére esküdözött, hogy ha nem indul el, megszúrja. A sértett a fenyegetéstől tartva az időközben előtte meginduló forgalomban elhajtott a rendőrök elől, majd az autót mintegy 40 m távolság után lefullasztotta.
Ekkor a férfi kiszállt az autóból és futva folytatta a menekülést a Rába hídjának irányába, ahol a híd közepéről a folyóba ugrott és úszva menekült tovább.
A terheltet végül a folyó kissé feljebbi szakaszán sikerült a rendőröknek elfogniuk.
Az ügyészség a visszaesőnek minősülő férfit aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolta meg, mely bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség