Folytatódnak a helyi fejlesztések

Fotó: Győr+
Győr+
2020.07.11. 19:15

„Országgyűlési képviselőként Győrért és a környező településekért dolgozva a jövő évi költségvetés elfogadása és a jelenlegi fejlesztések sikeres megvalósítása volt az elmúlt napok legfontosabb feladata” – mondta a Győr Plusznak Kara Ákos.

Az Országgyűlés a Fidesz–KDNP-s képviselők szavazatával elfogadta a 2021. évi költségvetést, melynek kiemelt célja a gazdaságvédelem és a szükséges járványügyi kiadások biztosítása.

„Megígértük és meg is kezdjük a 13. havi nyugdíj visszaépítésének folyamatát. Jövőre tovább nő a családtámogatások összege és jelentős források lesznek a Magyar Falu Programra. Fontos, hogy a parlamenti munka mellett a helyi fejlesztések megvalósítását is segítsük” – tette hozzá Kara Ákos.

Ennek jegyében a kezdeményezésére indult Győr–Pannonhalma kerékpárút építésénél az általa javasolt biztonságot szolgáló kiegészítő fejlesztéseket egyeztették. Erre a helyszíni megbeszélésre a képviselő meghívta a MÁV és a Magyar Közút szakembereit is, hiszen az ő véleményük lesz a döntő a javaslatokkal kapcsolatban.

Kapcsolódó témák: #helyi fejlesztés |