Fóris Norbert: Nagyot léptünk előre az esélyegyenlőség területén

Győr+ Fotó: Marcali Gábor
2024.06.08. 11:14

Fóris Norbert, a 30 éves vak fiatalember, parasportoló esélyegyenlőségi biztosként dolgozik dr. Dézsi Csaba András polgármester mellett. Norbert születése óta vak, ennek ellenére teljes életet él, négy diplomája van, jelenleg tudományos fokozat megszerzésére törekszik, kiemelkedő eredményeket ér el dzsúdóban, készül az idei paralimpiára és mindent megtesz azért, hogy Győrben a fogyatékkal élők érdekeit képviselje. Az eddig elvégzett munkájáról számolt be lapunknak.

Fóris Norbert polgármesteri biztosként januárban kezdte munkáját, érzékenyítő, beszélgetős programokat tart az iskolákban. A vakvezető kutyák világnapja kapcsán tizenhárom győri óvodát látogatott meg, eddig nagyjából ötszáz gyerek ismerhette meg, hogyan is kell együtt dolgozni egy vakvezető kutyával, természetesen korosztályuknak megfelelően.


„Az érzékenyítésen kívül az esélyegyenlőség, akadálymentesség, érdekképviselet is fontos feladatunk. Ebben Hegedűs Tímeával dolgozunk együtt szorosan. Idén dr. Laczkovits-Takács Tímea alpolgármesterrel újra életre hívtuk a Fogyatékosügyi Kerekasztalt. A fórum célja, hogy feltérképezze a fogyatékossággal élő emberek igényeit, a területen lévő hiányosságokat, és azokra megoldást találjon. Az első ülés témája az akadálymentesítés volt. Egyeztetés történt több civil szervezettel, ezekhez kapcsolódóan részt vettünk egy ágazatközi találkozón, ahol ismertettük az önkormányzat esélyegyenlőség érdekében végzett tevékenységét” – emelte ki Fóris Norbert.

Norbert tárgyalt Máthé-Tóth Péterrel, a Győri Útkezelő Szervezet vezetőjével, akivel a látássérültek, és egyéb fogyatékkal élők számára fontos akadálymentesítésről beszéltek, valamint megállapodtak abban, hogy az Útkezelő által végzett városi fejlesztéseket megelőzően egyeztetnek a biztossal az akadálymentesítéssel kapcsolatban. 

A városi weboldal (gyor.hu) fejlesztése és akadálymentesítése kapcsán figyelembe vették a polgármesteri biztos javaslatait is. A Barátság parkban rendezett Tavaszi Családi Sport- és  Egészségnapon a résztvevők megismerhették a vakpingpongot is, és mintegy félszázan ki is próbálták ezt a speciális, látássérültek számára létrehozott sportágat.

Májustól új programot kínálunk a közoktatási intézményekben tanuló diákok számára, a különleges testnevelésórát csörgőlabdával. Az órákon a diákok bekötött szemmel, a sportág alapjaihoz képest egyszerűbben tudják a játékot kipróbálni, eddig négy iskolában voltunk, ez a program jelenleg is tart” – sorolta az elért eredményeket Norbert.

Nyáron pedig Győr Megyei Jogú Város Gyermektáborában lesznek érzékenyítő programok, minden héten kedden.

„Azt gondolom, hogy sokat léptünk előre az esélyegyenlőség, az akadálymentesítés terén, de hosszú még az út, mi a megkezdett munkát hatékony és proaktív munkával kívánjuk folytatni” – zárta Fóris Norbert.