Ember legyen a talpán, aki kibírja mellette nevetés nélkül. Mindig viccelődik, az egész lényét áthatja a sziporkázó szeretet. A Győri Nemzeti Színház díszlet- és jelmeztervezője nyár végén 80 éves lett. A bárónő Rábapordányban él, boldogság lengi be birtokát, ahol szívesen idézi fel világjáró történetét.

Augusztusban ünnepelte 80. születésnapját, hogyan élte meg ezt a szép jubileumot?

Gloria von Berg: Az igazság az, hogy az ember nem sok mindent tesz azért, hogy 80 éves legyen. Mindig azon gondolkozom, hogy miért ünneplik meg az embert a szülinapján, miért nem akkor, amikor valamilyen sikert elér, vagy amikor a gyermekét a világra hozza, esetleg a szüleit ápolja. Azt, hogy öregebbek leszünk, kár ünnepelni. A hiúság az évek alatt lekopik, sőt a bűnképesség is, az idő múlásával egyre kevésbé leszünk irigyek, féltékenyek, vagy bosszúállók. Öregkorunkra valahogy jók leszünk, kivéve persze a boszorkányokat…

Közben Önről, világraszóló kedvességéről ódákat zeng a társulat…

GVB.: Biztosan azért, mert olyan jó a társulatom, hogy megérdemlik, hogy viszont szeressem őket.

Névjegy: Gloria von Berg bárónő, teljes nevén: Gloria Diana Amália Ilona Teodóra Mazie, Luisita Annunciáta Magyarországon született, édesanyja magyar, édesapja amerikai–német származású. A Delaware-i Egyetemen történelmet tanult, majd beiratkozott a Bécsi Iparművészeti Egyetemre díszlet- és jelmeztervező szakra. A világ számos operájában és teátrumában dolgozott, könyveket illusztrált, valamint az 56-os forradalom emlékére tervezett egy nyolc méter magas emlékművet, amelyet 2007-ben Csornán állítottak fel. 2019-ben vehette át a Kapuvár Város Tiszteletbeli Polgára kitüntető címet.

Kalandokkal teli ez az elmúlt nyolc évtized. Az ’56-os forradalom után szüleivel Amerikába emigrált, majd miután befejezte az egyetemet visszatért Európába. Ausztria vezető színházaiban dolgozott, végül 1994-ben, azaz 30 éve Győrbe szerződött.

GVB.: Mivel disszidáltunk bűnösként tekintettek ránk itthon, ezért a hazatéréskor elsőként csak Ausztria jöhetett szóba, borzasztóan szerettem, szereztem egy osztrák férjet is. Mégis életem egyik legfontosabb pillanata volt mikor ténylegesen visszatérhettem. Jelentkeztem Korcsmáros Györgynél, akitől azonnal kaptam egy fantasztikus darabot, felkért, hogy az általa rendezett Marat/Sade-othoz készítsem el a jelmezeket. Azóta itt vagyok.

Családjukban az ükapja dolgozott meg a nemesi címért. Hogy élte, és éli meg a mindennapokban, hogy bárónő?

GVB.: Ez mindig attól függött, ahol éppen éltem. Gyerekkoromban Magyarországon volt rá alkalom, hogy szégyen volt bárónőnek lenni. Első osztályos lehettem, amikor az iskolában az egyik tanárnőm megalázott. Szakadt volt ugyanis hátul a ruhám, amit szégyen szemre megmutatott a társaimnak azzal a felkiáltással, hogy: látjátok gyerekek egy nap ilyenek lesznek a bárók, a grófok és a hercegek. Úgy ahogy voltam, hazaszaladtam, tüdőgyulladást kaptam. Ausztriában semmi probléma nem volt ezzel a címmel, Amerikában pedig mondhattam volna azt is, hogy uborka vagyok, az sem érdekelt volna senkit, ott a sikereid vagy a pénzed miatt válhatsz csak valakivé. Mindenesetre éreztem a súlyát ennek a titulusnak. Édesanyám és nagymamám mindig arra tanított, hogy ha valamiért felelősséget vállalok, akkor azért tegyek meg mindent és ez nagy tanítás, hiszen a világon nincs fontosabb dolog mint másokért felelősséget vállalni és tiszta szívvel szolgálni a ránk bízott feladatot.

Rábapordányban tölti az ideje nagy részét, nem hiányzik a nagyvárosi élet?

GVB.: Egyáltalán nem, sőt! Nagyon szeretem a falusias létet. Sok háziállatom van, tyúkom, kacsám, tizennégy cicám és két kutyám. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy idős korára találja meg az effajta közeget, hiszen így visszatalálhat az igazi énjéhez, harmóniában a természettel.

Fantasztikus, látványos díszletekkel és jelmezekkel örvendezteti meg a teátrumot és ezáltal a színházszerető közönséget. Meddig lehet ezt a hivatást ilyen elsöprő energiával és kreativitással teljesíteni?

GVB.: Van egy nagyon jó amerikai mondás, ami úgy szól, hogy „Haljunk meg a csizmánkban!” Nem szeretnék idősotthonban a tévé előtt ülni és egész nap csak kötni, mert annyi mindent kellene még csinálni, az élet túl rövid ahhoz, hogy mindent elintézzünk. Szeretném addig intézni amíg bírom. És én csak színházat tudok intézni, biztosan nem lesz már belőlem sem ügyvéd, sem politikus. Mikor megkeresnek egy ilyen interjúval mindig arra gondolok, hiszen olyan kevés a mondanivalóm, az egész életemet olyan szimplán éltem. Talán ami miatt nem volt szimpla az az, hogy a politika kirúgott a nagyvilágba, sok országban éltem, és ez arra volt jó, hogy megtapasztaljam: lehetek Amerikában, Costa Ricában, vagy Svájcban, az emberek mindenhol egyformák. Mi mind egyformák vagyunk!